A reménytelenül szerelmes lány

 

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy lány és egy kékeszöld szemű herceg. Valójában a herceg nem volt herceg, csak a lány számára. Egy iskolába, osztályba jártak. A lány hosszú ideig titkolta érzelmeit szíve választottja elől, mígnem egy napon feltárta lelkének titkát. Elmondta az általa herceggé lett fiúnak, hogy mennyire szereti, és, hogy a lét nélküle csak földi rabság. A fiú, a herceg, akit annyira szeretett, és akit oly nagyra tartott, kinevette, megalázta. A lány örök életére szóló sebet kapott. Olyan volt ez számára, mintha egy tőrt döftek volna a szívébe, és jól meg is forgatták volna. Napokon keresztül csak sírt, sírt. Nem lehetett vigasztalni, hisz a hercege eldobta szerelmét. Csalódott a fiúban. Álmaiban sosem szerepelt ennyire fájdalmas csalódás. Próbálta túltenni magát a herceget. Próbálta gyűlölni, és mások „karjában” vigasztalódni. Eközben rájött, hogy a herceg már nem fog elmenni érte hófehér paripáján, összetörtek a gyermek álmai, amikben hercegnő volt, amikben a hercege szerette. Felnőtt. Rájött, hogy nincs az a mesebeli szerelem, amiről a könyvek írnak. És mégis, mégis csak azt az egy fiút szerette, ki oly gonoszul bánt vele. Aztán teltek az évek, de az érzés nem múlt. Szerelmének lángjai néha csak parázslottak, de ha a herceg –mert lelkében még mindig az volt- rámosolygott a parázs lángokba csapott. A lány úgy érezte, hogy ez a mosoly akár erdőtüzet is okozhatna, sőt megperzselné az egész világot. A lány boldog volt, ha a fiúval lehetett, és boldogtalan minden nélküle töltött percben. Ha a fiú nem volt a közelében hiába szikrázott a nap, hiába csicseregtek a madarak, az ő szívében fagy honolt. Számára ilyenkor a világ szürke, komor és kihalt volt. Egy idő után feltámadt benne a már rég elvesztett remény, hogy a herceg talán mégis eljön hozzá. Úgy érezte, hogy talán mégis szeretheti szerelme. Már teljesen belelovallta magát a szép szerelemben töltendő órákba, mikor egy napon a herceg egy másik lánnyal sétált. Nem csak egy séta volt. A lány értett belőle. Értett abból, hogy fogták egymás kezét. Elfutott. Kedvenc helyére ment. Emeletes házuk tetejére. Ott leült. Belátta, hogy a herceg sosem fogja szeretni, és tudta, hogy így nem tud tovább élni. Szerelme nélkül nem is akart. Felállt, elsétált a tető peremére. Több méter magasan állt. Akkor már nem gondolkozott. Elmorzsolt a szeméből egy könnycseppet, és emlékeivel a hercegről, lelépett a tetőről. Csak a herceg képe élt benne már akkor. Már a tetőn állva halott volt a lány. A lelke meghalt. Az álmai is. Így nem volt már benne akkor sem élet. A hercegén kívül, aki benne élt. Zuhanás közben is. Aztán egyszer csak vége lett a szenvedésének. Meghalt, de a herceg mosolyának emlékét magával vitte.

1 komment

Címkék: mesém

A bejegyzés trackback címe:

https://kolibrilina.blog.hu/api/trackback/id/tr8750797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sunny 2008.01.18. 11:25:42

Szia Brili!:-) Belekerültem egy régebbi bejegyzésedbe, amit talán olvashattam, csak akkor nem gondoltam, hogy hozzászólok… nem t’om…. Most, h visszajöttem ide, és már pár napja ide-oda mennek a „beszélgetéseink”, gondoltam, megosztom ezt veled.:-) Én is írok neked ide egy mesét: -) Igaz történet is lehet…valahol, valamikor még meg is történt… Sokszor előjön bennem ez a történet, mert olyan egyszerű és mégis felemelő, ahogyan az ember a végsőkig küzd. Bármiért, ami neki fontossá vált az életben. És a végén rájön, hogy talán nem is az volt a fontos, hanem valami teljesen más, ami mellett esetleg elment… De a felismerés mindig fontos, mert akkor lehet változtatni, más útra menni, amin még önmagunk lehetünk és mégis közelít ahhoz, amiről mi álmodtunk… Semmi extra, átlagos, 7köznapi, de nekem mégis kedves történet:-) És semmi sem reménytelen:-) „Volt 1x egy lány, szép, okos, sportos és szerető szívű. Egyetlen szenvedélye a kori volt, imádott korizni és elhatározta, hogy jégkirálynő, jégtáncosnő lesz. Szerényen éltek a papájával, eljárt az edzésekre és mivel pénze nem volt fizetni, edzések után a pályán takarított és egyéb munkákat vállalt az edzőnőnél, aki nagyon pártfogásába vette és immár közösen harcoltak az ÁLOMÉRT. Egy szép napon – ahogy az lenni szokott -, megjelent egy fiú a láthatáron. Addig csak távolról nézte a lány edzéseit, s mivel ő maga jégkorongozó volt, beállt a jégre és a lány elé ment. Az idő lassan barátsággá, majd szerelemmé érlelte a kapcsolatot. Boldogan küzdöttek a célért. A fiú ösztöndíjasként bekerült egy válogatottba, a lány messzi városba került, hogy tudását tovább tökéletesítse. Eleinte telefonon lógtak, hétvégén találkoztak, de 1x a lány egyik edzésén megjelent egy jóvágású, pénzes fiatalember, aki villámgyorsasággal behálózta a lányt és nem engedte gondolkodni. A lehetőségek és a csillogás lassan óriási szakadékot mostak a két szerelmes közé. Jött a nagy nap, a verseny napja. És a nagy napon óriási és végzetes baleset történt. Sajnos a jégen maradt egy tárgy, amibe a lány a kűr során belebotlott és egyik ugrásakor végzetesen landolt. Intenzív osztályra került és úgy vélekedtek az orvosok, hogy ….bízzunk a Jóistenben. Nem túl biztató…A lány barátja, a volt szerelme, amint ezt megtudta, félretette a dacot, a szakítás okozta keserűséget és odautazott, hogy meglátogassa szerelmét. A csili-vili újgazdag pasinak híre-hamva sem volt már… A lány eleinte nem akarta a fiút látni, hallani…és amint lassan épült fel, kiderült, akkora sérülés érte, hogy megvakult. A hűséges barát, visszamondta az ösztöndíját, a karrierjét és visszaköltözött az eldugott kis zúgba, hogy a lányt gondozhassa és hozzásegítse legnagyobb álmának megvalósításához. Közösen edzettek és a lány vakon korizott, ösztönből végezte már a mozdulatokat. Mivel a lány csak egy halovány fénysávot látott, a fiú fényekkel jelölte ki a pálya szélét, közepét, csíkokat húzott be a jégen, hogy a szerelme a kűrt tökéletesen futhassa. Hosszú hónapok és évek munkája következett, de sem az edző, sem az apa, sem a fiú nem adták fel. Eljött a nagy nap, ismét verseny, rajthoz állt a vak lány is. Senki sem tudta, hogy ennyire sérült. A jégpályát is fényekkel készítették elő, bevilágították a sávokat, hogy a lány végigfuthassa a kűrjét. Zene indult, lány belibbent és ment minden, mint a karikacsapás. A közönség tapsolt, dübörgött a sportcsarnok és a lány érezte, egész életében erre vágyott és mindezt a fiúnak köszönheti. Ő hitt benne, ő viselte el a kirohanásait, a nehéz percekben ő emelte fel és adta vissza hitét és álmát. Amikor a zene véget ért és a lány kivonulni készült a pályáról, nos akkor, csak akkor történt egy kis esés, a rengeteg virágba botlott bele és esett el, a pálya közepén. Erre nem számítottak, és ezt nem tudták begyakorolni, hogyan kerülje ki a lába elé hulló rengeteg virágcsokrot. A közönség ekkor értette meg, hogy a lány, aki tökéletes kűrt futott, vak, és a fiú kísérte ki a jégről. A közönség állva és sírva tapsolt! A lány pedig boldogan borult barátja és szerelme karjaiba és nem győzött hálálkodni. A sikert nem akkor érte el, amikor a dobogón állt, hanem, amikor a szívében a fiú újra a dobogó legfelsőbb fokára kerülhetett, amikor belátta, hogy ennél sosem volt más fontosabb és két ember ilyen erős összekapaszkodása tényleg képes a lehetetlent is élhetővé és lehetségessé tenni. „ Eddig a történet.:-) És küldök egy Cseh Tamás dalt is, nekem egyik kedvencem, lehet, hogy kicsit elvont és ósdi a mai világban, de talán épp attól különleges. Én meg így is, úgy is szeretem:-) Cseh Tamás : Karom kitárva Karom kitárva körbeforgok neked Magam ajánlom vedd meg az életemet! Nézd meg az arcom, nézd a bőrömet! Ha már áru lettem hadd legyek tied! Karom kitárva körbeforgok neked! Mondd mennyit érek s én azzonnal tiéd leszek! Tudok pár trükköt, mit nem tud senki más Vidámmá teszlek van egy titkos fogás Vedd meg az arcom vedd meg az életemet! Nézd a fejembe, mi benne van tiéd lehet! Az amit láttam ott, minden kép tied! A jövőm a múltam, az összes évtized! Egy ilyen élet nem jár akárkinek. Mondd már az árát, mondd mennyit ér neked! Egy ilyen élet nem jár akárkinek! Mondd már az árát, mondd mennyit ér neked! Előtted állok, vegyél meg olcsó vagyok! Tudok egy jópár sosemvolt gondolatot, Ha félni kívánsz, kaphatsz álmokat, Árvizet, felhőt, véres tornyokat... Előtted állok, nézz meg már, olcsó vagyok! Kezet és lábat, cipőt én mindent adok! Tudok pár tikos régi nagy szabályt, Miből az ének keményből lágyra vált, Tudok egy módszert, hogy minden nő belédszeret! Tudok egy szép szót, mi átfesti a színeket! Tudom, hogyan lesz egy ország kupleráj! Másik szavamtól a forgó föld megáll! Ha megérintem lágy lesz a sziklakő, Akkor sem kellek, csak énrám nincs vevő. Mondd már az árát, mondd mennyit ér neked! Ne hagyj itt másnak, az életem tied. Nézd kígyó lettem, aztán meg férfi nő! Akkor se kellek, csak énrám nincs vevő. Mondd már az árát, mondd mennyit ér neked! Ne hagyj itt másnak, az életem tied. Egy ilyen élet nem jár akárkinek. Mondd már az árát, mondd mennyit ér neked! Egy ilyen élet nem jár akárkinek! Mondd már az árát, mondd mennyit ér neked! Szép 7végét, brr micsoda idő, na most kell a NAPOCSKÁT a felhők fölé-alá képzelni:-)
süti beállítások módosítása