Értem én, hogy egy leterhelt szerver néha beszar, de azért ez már dühítő. A gportalon két naponta nem stimmel valami. Ha oldalt szerkesztek, elszállnak a cuccok, ha megakarok simán nézni nem nyitja meg stb. Most is, megakartam nézni a mi a helyzet oszt. honlapon, de persze nem tudom, mert szaraxik. Na mindegy, már kifüstölögtem magam. Kiolvastam ma Gail Eastwoodtól a Szemérmetlen szívek c. könyvet. Elég szentimentális könyvre utal a címe, de nem az. Nem akarok itt most könyvismertetőt írni, úgyhogy az most elmarad, legfejjebb keresek valami összefoglalót. Nem találtam, viszont úgy döntöttem, hogy könyveket fogok nézni. Van ugye a 60 ezer Ftos listám alexandra.hu-n, de azért nem árt, ha még egy két könyvet kinézek, csak, hogy legyen miből válogasson a család karácsonykor.:D Úgysincs konkrét dolog amit karácsonyra kérek, úgyhogy a könyvek éppen megfelelnek. Igazából 2 dolog van amit kérek. Vagyis csoport. Könyvek és színház jegyek. Mivel tavaly mp3at megkaptam, ami ugyan mostanság gyorsan lemerül, bár nem is használom már nagyon, azért még jó. Mp4-re nem nagyon vágyom, majd ha kényszert érzek rá, hogy beszerezzek egyet, akkor elmegyek és veszek, nem kell sokat spóroljak. Dvd lejátszót szintén megkaptam, ami meg mostanság nem akarja beolvasni a másolt RJ dvdmet ami kalóz felvétel. Nem tudom, hogy miért nem, pedig 1 hónappal ezelött még beolvasta. Mondjuk lehet, hogy egy két dvd-t is kérek, bár arra se nagyon van szükségem. Amelyik filmeket akartam, az a 11 azt Gyuri kiírta nekem, 27.-én találkozunk, hogy ideadja. Eredetileg 26.án találkoztunk volna, de aztán kapcsoltam, hogy F1. Arról meg így is lehet, hogy lemaradok, ha Kálmán nagyon erősködik a családi program miatt... Lehet, hogy grillezés lesz, vagy ilyesmi, és Annát jó lenne már látni, végülis utoljára jó két hete láttam. Azóta meg biztosan nőtt. De akkor lemaradok... És azt nagyon, de nagyon nem akarom. Remélem szombatra talál ki valamit. Mert az időmérőbe nem halok bele. Azt meg már nem tudom, hogy eredetileg mit akartam írni... 28.-án indulunk Olaszországba. Vagyis akkor lesz valami katekézis vagy mi a szösz, ami 3 napos és addig én ott leszek vagy a plébánián, ahogy mindenki, vagy Szegeden, szintén ahogy mindenki. Azzal a különbséggel, hogy nekem az egészhez nem sok közöm van. Csakhogy aki megy olaszba, annak ott kell lenni. Ettől a zarándoklat dologtól azért félek. A sok nagyon hívő emberke között... Nem arról van szó, hogy ez zavar, csak furcsa lesz. Nem igazán illek abba a közegbe. Főleg, hogy sok vallási kérdésben nem értek egyet a Vatikánnal. Évikével is szoktam ilyesmin vitatkozni. Ő most másról sem tud beszélni, csak az útról. Már oda, vissza tudok mindent a korábbi zarándoklatairól, merthogy ő így körbejárta a világot. Tudom mi volt Izraelben, egy macska ott szült, abban a templomban amit Jézus feltételezett születési helye fölé emeltek. Meg a víz amit már gőzöm nincs melyik folyóból vagy tóbol hozott, minden esetre Jézus ott keresztelkedett meg. Most azzal a több éves vízzel lesz megkeresztelve Anna.:D A Genezáre vagy valami ilyesmi. Bár az lehet, hogy más. Na mindegy. Aztán Párizs. Akkor volt ott, pont a metróban, mikor Dianna hercegnő meghalt. Olaszroszág, a nagy szerpentinek meg hasonlók. Canada- Niagara vízesés. Amiről azt hitte míg nem látta, hogy nagyon magas, és ezért a legnagyobb vízesés, közben meg széles. És egyből vizesek lettek, a pelerin ellenére is, ahogy hajóra szálltak. Meg Amszterdam, ahol hirdették Isten igéit. Nem tudom, hogy mit hagytam ki. Ma mondta, hogy a buszon van mikrofon, és az út kezdetén, és végén is mindenki kimegy oda és elmondja a gondolatait. Hát én aztán nem. Meg is mondtam neki. Erre közölte, hogy nem kéne kuka legyek. Márpedig nem fogom elmondani senkinek a gondolataimat. Főleg nem egy egész csapat Istenimádó alaknak. Akik majd jól kielemzik, hogy hogyan is kellene isteni útmutatás mellett elintéznem ezt meg azt. Nekem jó minden ahogy van. Majd írogatok a naplómba meg ilyesmik. A gondolataimat meg megtartom magamnak. És ez nem azt jelenti, hogy nem fogok beszélni. Fogok, csak nem arról, hogy milyen gondolatokat hívott elő belőlem a pápa beszéde. Ami mondjuk nem is túlzottan érdekel... Évike azt hiszi, hogy lelkem legmélyéig meg fog érinteni mások élete, amit ugye elmondanak a buszon mindenkinek. Meg mások gondolatai. Persze, érdekelnek, végülis nem véletlenül gondolkozom azon, hogy pszichológus leszek, ha már egyszer a színésznőségre kevés az esély, de azért nem hiszem, hogy átformálnának más emberek érzései. Meg azt sem, hogy ezután az út után majd rendszeresen járnék templomba. Volt olyan, amikor ki voltam bukva, aztán oda keveredtem a templomba, és megnyugodtam, de a legtöbb esetben unom magam. Hiszek Istenben, voltak dolgok az életemben amikhez, úgy gondolom, köze volt. Emellett viszont képtelen vagyok Vasárnaponként 1 órákat misén ücsörögni. A prédikációk a halálom. Amikor annó elsőáldozónak készültem, 2 évig minden vasárnap ott voltam. Azóta csak Húsvétkor, karácsonykor meg naggyon különleges alkalmakkor megyek templomba. Néha Évike elrángat, de önszántamból nem megyek még ünnepnapon sem. Egyébként a református misék egész jók. Csepelen van egy templom ami református és ott jók a misék. Bár az is igaz, hogy én csak egyen voltam, de Ariék rendszeresen járnak. Egyébként sem tudom, Évike miért haragszik meg mindig amikor elutasítom szívélyes invitálását misére, tekintve, hogy annyi idősen, mint amennyi vagyok, ő sem igen járt el a templomba. Küldték, csak nem jutott el odáig. A perselybe dobandó pénzből meg fagyit vett. Vagy más nyalánkságot. Csak később, mikor nagyapám elhagyta, kezdte keresni Istent. Akkor meg már vagy 35 éves volt. Addig még nekem is van pár évem. Majd ha történik valami ami ráébreszt, hogy a templomba járás jó, amit kétlek, akkor elmegyek. Addig meg haggyon békén. A felnőttekkel mindig ez van. Elvárják, hogy tegyünk valamit, amit ők sem szívesen tettek. Illetve elfogadjunk dolgokat, amiket ők sem fogadtak el. Apám a másik. Ha az öcsémnek volt türelme végig olvasni a kisregényemet, akkor most megtudja azt, amit nem tudhatna. Apám csak nekem mondta el, mert nem akarja, hogy Máté leverje rajta. Persze ezt képletesen értem. Szóval öcséim kedvenc szórakozása ugyebár egymás, és az én basztatásom. Hát apámnak is hasonló hobbyjai voltak. Csak ő csínyeket követett el. Mesélt ilyen storykat, mint pl, hogy volt egy 1. világháborús gáz maszkja, amiről hiányzott a szemet védő cucc, meg az a cső a szájnál és orrnál. szóval volt rajta három üres lyuk. És volt valami kisgyerek, az is valami unokatestvér féle, mármint neki, aki félt attól a maszktól. Persze ő ezt kihasználta és folyton ijesztgette. Egyszer az ablakuk alé settenkedett és felnyújtotta a maszkot. A kisgyerek meg bentről csak annyit látott, hogy ott van az ablakban a maszk, úgy, hogy nincs mi tartsa. Persze megijedt. Főleg, mert ő azt hitte róla, hogy az egy kuta. Szóval kutya. Meg voltak még ilyen dolgok, de nem jegyeztem meg. Felnőttként is szereti azért szivatni az embereket. Bár inkább megviccelésnek mondanám. Amikor úgy 5 évvel ezelött haza ment Székelyföldre felmentek az erdőbe páran. És valami asszonyok is málnát szedni. Ő meg arra ment és elkezdte ropogtatni az ágakat. Az asszonyok meg azt hitték, hogy medve. Mondta egyik a másiknak, hogy nem kellett volna fölmenjenek, mert tényleg van medve. Erre apám még brummogni is elkezdett. Úgyhogy jól elvolt. A hülyeségéről ismert ott. :) Tegnap este szét röhögtem magam teljesen, amikoris a magyar fociról beszélgettünk. Bár az nem este volt, hanem éjjel fél 1.:D Kérdeztem, hogy kik nem verik meg a magyarokat... Akik nem játszanak velünk.:) Meg, hogy olyan országok is megvernek minket akiket fel se lehet rajzolni térképre, olyan kicsik. Meg ha az eszkimóknak lenne focicsapata, azok is megvernének. Mert ha leveszik a meleg ruhát, amihez szokva vannak, akkor aztán pláne gyorsan tudnak futni. Hiszen vastag ruhákban is jól mozognak. Meg ilyesmik voltak, én így nem tudom vissza adni, de nagyon vicces volt.:) Mikor Kriszti itt volt, kérdezte, hogy apa is szokott e viccelődni az asztalnál, mert Anti bácsi, a nagyapám, ő nagyon szokott. Erre apám ártatlan ábrázattal közölte, hogy jajj, ő soha. Mindig az van a közös evészeteknél, hogy én meg Máté viccelődünk és röhögünk, aztán ránk szól, hogy nem illik, meg magyar ember az asztalnál nem beszél, különben is megfulladhatunk ha teli szájjal nevetünk. Mi elhallgatunk, próbáljuk visszafolytani a nevetést, erre ő kezd poénkodni. Egyébként tényleg nem szokott... Ezért szeretek vele enni. Mert olyan csöndes.:D Hát erre mondjuk azt mondhatom, hogy az alma nem esett messze a fájától. Ha nagyapám is ilyen, akkor már értem.:) Nem tudom, hogy azt írtam e múltkor, bár azt hiszem írtam, hogy hogy becsapta Katit a máltai szeretet fával. Vagy szerencse, már én sem tudom. Na mindegy, lényeg, hogy nagyon benne van ez. Csak Máté meg Gyuri szánalmasak. Ők nem heccelnek, hanem basztatnak. Máté Gyurinak: Pöpöpö citrompótló vagy! Gyuri: Te meg kurva picsa. Ez ilyen általános beszélgetés. Jelzem, Máté 13 éves. De tudja, hogy a hülye kiskölyök magára veszi az ilyen ostobaságokat. Legutóbb azt közölte vele, hogy egy kiskanál. És Gyuri ugrik az ilyenekre. Máskor meg ő hergeli fel Mátét. Nem normálisak. Na meg, Gyuri előszeretettel használja a tőlem tanult szavakat... A legszebb káromkodásokat tanítottam meg neki.:D Mocskos a szám, de azért ha nyugodt vagyok, nem tűzdelem teli a mondandom ilyen szavakkal. Csak ha valami felbosszant, illetve valaminek a milyenségét fejezem ki. Úgy, mint szar, qurva jó meg hasonlók. De ezek így nem vészesek,ó, szerintem. Csakhogy, mikor Máté sokáig szívózik, elborul az agyam. Na olyankor hordom le mindennek. Bár legtöbb esetben úgy fogalmazom meg a mondandóm, hogy érezze, ki a felsőbbrendű. Szeretem a családom. Tényleg. Ez így most eszembe jutott. Családtagjaim hobbyjai: Apám: számolás, fizika meg hasonlók. És órákat tölt azzal, hogy Imre bácsival újításokat és korszakalkotó ötleteket dolgozzanak ki. A témát nem írom le, mert nem akarja, hogy mások is tudjanak róla. Nekünk sem nagyon bocsájtkozik részletekbe. Anyám legújabb mániája a kenyér sütés. Mert ő bizony megelégelte a szétfoszló tartósított kenyereket, a szeletelt és gyorsan kiszáradókat és, és az üres belű zsömléket szintén. Úgy döntött, hogy mostantól házi kenyeret eszünk. A gond csak az, hogy nem sütött még kenyeret. Sütikben jó, de azért a kenyér az más. Bár, tészta tészta. Tegnap sütött rozs zsömlét. Szerintem finom lett, szürke színe ellenére is. Amúgy is a rozs miatt lett olyan színe. Ma meg rozs kenyeret sütött. De rájött, hogy túl sok rozst tette bele, több fehér liszt kellett volna, úgyhogy újra variálja az arányokat és azt hiszem holnap újat süt. Bár amúgy is kellene, hisze egy nap elfogy egy két kilós kenyér simán. Apám így is meg volt döbbenve kissé tegnap attól a pár szem zsömlétől amit tegnap alkotott. Ugyanis miután elkészültek a műremekek felhívta apám, hogy dicsekedjen. Azt hiszem, azt kihagyta, hogy a recept összesen 9 zsömléhez adta meg az arányokat. És a 9 zsömléből maradt 3 mire hazaért északa apám. Nem igazán értette, hogy miért nem hagyta inkább egyben, rendes cipónak azt a tésztát. A mai kenyere jó lett szerintem, csak sótlan. Mert arra ugye nem gondolt, hogy két kilós kenyérhez több só kell, mint egy kilóshoz. De nem baj, félév és tökélyre fejleszti sütési tudományát. Aztán nyithatunk pékséget. Apámnak úgyis az volt az egyik terve úgy fél éve, hogy pékséget kéne nyitni igazi finom házi kenyérrel. Hát, ha a pékség kedvéért megtanul rendes kakaóscsigát csinálni, nem csak olyan minit, akkor én benne vagyok. Egyébként, imádom a nyers tésztát. Szóval a pékség tiszta haszon lenne. Lehet, hogy fel kellene eleveníteni ezt az elképzelést.:) Na, de hobbyk. A nagybátyám nagy tehetséggel hoz létre újabb és újabb cégeket, melyek a végén a süllyesztőben végzik. Mert eladja őket... Volt az eddigi legjobb, az Ozone kft. ami reklámokkal foglalkozott. Olyan pláza wckben meg képeslapokon található reklámokkal. És ment is, csak akkor mondjuk ott volt a társa. Nem tudom mi volt az indíték, de eladták a Pesti estnek. Aztán dolgozott ott, jó magas fizetésért, de ugye az alkalmazotti szerep nem illik hozzá. Aztán a CTS ami mogyorókkal meg más magvakkal foglalkozott. Ilyen gépekbe rakták és pl kávézókban lehetett venni. Annál is volt társa, de az kilépett, így lett a cégből Morló. Ugyanaz volt a munka. Aztán eladta. És most Horvátországban reklám céget csinált. Mert ott még nincs sok. És így ingázik Zagrab és Pest között. 4 napot ott, a többit itt. Vagy ilyesmi. Ez most úgy tűnik, hogy bejön, de ki tudja. Egyébként mindig van pénze, meg minden, nem tudom, hogy csinálja, de én is így akarom majd.:D Apa szerint nincs üzleti érzéke. Én ezt nem tudom megítélni. Nem is akarom. Az igazság az, hogy ez nem rám tartozik. Úgy, mint az sem, hogy mennyi örökségünk landolt nála meg mennyivel adott neki több pénzt Éva, mint anyának. Ezek az ő dolgaik. Engem személy szerint nem izgat, hogy hány értékes festmény került hozzá, ahelyett, hogy anya kapta volna. Az sem, hogy anya szalonba való bútora most náluk van. Majd ha kell, vissza kapjuk, kérjük, szerezzük. Egyébként kétlem, hogy nem adná vissza, ha kérnénk. Amúgy is, apának ne fájjon, amíg nekünk nem fáj. Én tudom, hogy mit kapok Évike halála után, és azt mondom, inkább éljen, minthogy megkapjam. Azt tudom, hogy az én örökségem nincs veszélyben. Mert a dolog úgy néz ki, hogy közvetlen örökösök anya és Kálmán, aztán én. Mint kedvenc unoka.:) Egyébként azt tudom, hogy Kálmán nem fogja hagyni, hogy anya eladja a házat Aradon, bár kétlem, hogy ő akarná, és én se nagyon hagynám. És én tudok hatni anyára. És azt is tudom, hogy ami rám jut, azt ott hagyom. Mert annak a háznak úgy kell maradnia ahogy volt, van. De nem is akarok erről írni, mert utálok arra gondolni, hogy Évike egyszer meg fog halni. Meg arra is, hogy az apám is. Az távolinak tűnik, hogy anya elmegy egyszer. Végülis, 38 éves. Tök fiatal. Apa viszont lassan 50, és asztmás. És elég előrehaladott a dolog. Azt pedig, hogy miért kezdtem ilyenekről írni, nem tudom, mert ettől csak rámjön a sírás. Hülye tyúk. Na jó, más téma. Cserélgetem össze meg vissza a CD-ket, de valahogy egyik sem az igazi. Most Bravissimo 2004et hallgatok. Vagy 2005, passz. Magyar hülyeségek.:) Szeretem a magyar számokat. Elképesztően szánalmasak, bugyuta szöveg (most pl.: darabokra szakítod a szívemet úgy fáj, minden mozdulatod bennem él tovább, hogyha menned kell, hát mért is maradnál? Mostmár sírni kár. és hosszas hááá:D), egyszóval nem tekinthetőek kultúrális értékeknek, de azért jók. Én azon egyedek közé tartozom, akik elhallgatják a Groovehouset, Desperadot (na jó, azoknak mostanság naggyon gáz számaik vannak, főleg az új ami egy angol szám feldolgozása és jujj no comment), Nox, ami azért jónak tekinthető, V-tech meg hasonló hülyeségek.:) Szeretem a csöpögős, szentimántális számokat. Mondjuk elsősorban musicaleket hallgatok, amiket én mindenképpen értéknek tekintek. Nővérem diszkó zenét hallgat, amit én nem nagyon szeretek. Vannak jók, de pl a kifejezett mulatós zenéket, úgy, mint Matyi és a hegedűs, bár remélem azt nem hallgat, utálom. Öcsém szokott borzalmas mulatósokat hallgatni. csémnek nincs személyisége. Bizonyíték erre pl az, hogy a világon minden zenét szeret. Vagyis hallgat. Tényleg mindent. Musicalek, amik tőlem származnak, rock, olyan, amiről azt hiszi, hogy rock, rap, mulatós, country, indián, szerintem még az ősi benszülött törzsek dobolását is elhallgatná ha úgy lenne. Na jó, az operát, mint olyat, nem szereti. Rockból is a szarabbat hallgatja. Mostanság rákapott a Mettalicára ami még okés. De vannak olyan számai, amikről elképzelni nem tudom, hogy honnan szedte. Ja, meg a Drum and Bass vagy, hogy írják. Brr. Apám a régi zenéket szereti. Nem nagyon tudok előadókat, de azért Abba, Korda György (uhh), valakik akiknek van egy számuk a Bella Belinda, egy másik akiknek olyan van, hogy Copacabana, de az eredeti, meg ilyesmik. Meg valami magyar izé ami ilyen nagyon hazafi. Megnézem, kik ők. Hát, ezt zeneszovegen pont nem találtam meg.:D Na mindegy. Amikor kislány voltam, nagyon szerettem azokat hallgatni amiket apa szeret. A Bella Belinda volt a nagy kedvencünk Mátéval. Szeretem most is ezeket a számokat. A múlt részei, emlékek, néha eszembe jut egy egy kép, amikor az ágyon ugrálva énekeltük ezeket Mátéval. Bömbölt a hifi mi meg tomboltunk. Kicsik voltunk, én 7, Máté 6. Illetve még kisebbek is. Jó volt. Ez is hozzátartozik valamihez ami elmúlt. Ami sosem lesz már olyan. Néha sajnálom. Elgondolkozom azon is, hogy mi lett volna, ha együtt növök fel Mátéval (hát igen, valahol már felnőttként tekintek magamra a majdnem 15 évemmel:)), ha úgy növök fel, hogy együtt van a családom. Vajon most milyen lennék? Ha Sülysápon maradtunk volna... Nem tudom, hogy mit vesztettem. Néha irigykedem Virágra, akinek a szülei jól megvannak. És, mert ő mindent meg tud beszélni a szüleivel. Ha együtt maradtunk volna, most minden más lenne. Néha sajnálom, de be kell látnom, hogy nekem így jobb. Legalábbis jövő szempontjából. Mégiscsak az NLG-be járok. Ami aligha lenne lehetséges, ha Sülysápon laknánk. Mégiscsak másfél óra lenne bejutni. Na meg 5.esen nem mászkálhattam volna egyedül. A zenélések jók voltak. Meg azon nagyon ritka alkalmak mikor apa játszott velünk az udvaron. Néha úgy rájött az apáskodás, de azért nem túl gyakra, végülis a jóból is megárt a sok. Az ipi apacs volt a legjobb játék.:) És a Bud Spencer film nézések... Azok talán a legszebb emlékeim onnan. Feküdtünk hárman, és néztük. Ez hiányzik legjobban onnan, és azok a napok amikor a kerten keresztül kimentünk a patakhoz... Gyönyörű volt. Néha vittük Dzsindzsit is. Balra egy mező volt. Az összekaszált búza, vagy nem is tudom mi volt az, mindig felvolt gönygyölve és álltak sorban. Volt amikor ott bújócskáztunk. Jobbra erdőszerű dolog volt. Sok fa, de a kedvenc helyem képét sose felejtem el. Nem voltam túl sokszor ott, de a látvány tisztán megmaradt bennem. Volt egy gyönyörű fűzfa ami egy, a földön fekvő korhadó, mohás fa fölé hajolt. Annyira szép volt... Arra felé sok fűzfa volt. És mohás korhadó fák is. Csak nem így. Azóta is a fűzfa a kedvenc fám. Amikor Ipolytarnócon voltunk az osztállyal, már 4.ben, az Ipoly folyó mellé vezényeltek minket. Mert volt ott egy könnyező fűz. Így nevezték el. A leveleiből folyamatosan víz folyt. A tudományos magyarázata az, hogy túl sok vizet szívott fel, mert ugye ott volt a folyó mellett közvetlenül. A víz fölösleget pedig le kellett adnia, és ezt a levelein keresztül tette meg. A tábor végén mindenkinek kellett történetet írnia valamiről, amit láttunk. Mert ez ugye erdei iskola volt. Én a fűzről írtam. Arról szólt, hogy volt egy tündér aki odakeveredett a fához. A fa pedig kérte tőle, hogy tegye érzővé. Mert kíváncsi volt, hogy milyen lehet a fájdalom. A tündér megtette, ő pedig sírni kezdett az emberiség miatt. És azóta is siratja a szomorú, az éhező és nehéz életű embereket. Nagyon elkeseredett és azóta sír.

Ezt még múltkor írtam amikoris beszart a net. Én meg teljesen kétségbe estem, hogy elszállt az egész irományom. Most ide tévedtem, pedig nem is akartam. És tessék, megvan. Eszméletlen megkönnyebbülés.:) Nem tudom, hogy végére még mit írtam, nem is érdekel, lényeg, hogy megvan.:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.