Sorry, de az idevágó - varró kommentemet vltlenül a Tóth Á.hoz tettem fel, most helyrerakom:-) Szóval: Varró Dani érdekes egyéniség... tényleg! A versét olvasva, - ezt épp nem ismertem -, képek jelennek meg előttem, és vizuális típus lévén, átélem, a történéseket. Nem tudom, volt-e már "szerencséd" a kedves után törölgetni...??? Bevallom, néha az ember maga után is alig bír törölgetni ilyen állapotban:-( Feltéve, ha nem alkohol miatt, hanem betegség miatt történt az a bizonyos.... Belőlem az emberi esendőséget és a kiszolgáltatottságot is felszínhre hozta: hogy ott, abban a bizonyos pillanatban TE, mint egyén, mint ember, mint szervezet, tényleg nagyon "kiürülsz", és ez az egyetlen módja annak, hogy valami új dolgot befogadhass... Tényleg nincs más mód, mert amíg ez nem történik meg, úgy érzed, hogy egy porszem sem fér már beléd. És akkor, ott azt akarod, hogy mindegy milyen úton-módon, csak legyen vége, légy megint üres, befogadóképes, mert szétfeszít az a bizonyos kitörésre váró "anyag".... Nekem volt szerencsém látni, ahogy a fiúm mindezen átment, de ne hidd, hogy hálával gondolt rám, amiért mellette álltam... áááá dehogy, inkább másnap nem is emlékezett rá(m), amit tettem, arra meg pláne, és büszke volt, hogy húúú mekkkkkkkorrrrrát... Egy idő után az ember vagy elmegy, és nem akar több ilyet látni, vagy biztos felnő és akkor azért nem lát több ilyet, mert a másikat másként is tudja értékelni, befogadni és biztos van, aki beletőrödik és egy életen át újra meg újra veszi a sárga szivacsot és törölgeti.... és felidézi ezt a verset, mert így legalább költői megfogalmazást kap ez a nem túl lélekemelő pillanat és elfogadja, hogy neki ez jutott. Hááát ezen még lehet elmélkedni, ha jól sejtem neked is van még bőven időőőőd:-) De az is igaz, hogy az embert úgy kell elfogadnunk, ha igazán szeretjük, ahogy van, és önmagunkat is, mert ahogy nagy költőnk (Szabó Lőrinc) mondta: "Igaz egész csak ellentéteiddel együtt lehetsz.":-) És ezt tanulnunk kell, mert bizony önmagunk elfogadása nagy gondokat gördít el az életünk útjából. Csak hát úgye... az ember sosem hiszi, mint ahogy én sem, te sem, más sem, amíg sok-sok évet meg nem élt és még több tapasztalatot be nem gyűjtött... Ettől vagyunk gyarlók, ettől vagyunk szépek és emberek és ettől kellünk egymásnak:-), kíváncsiak vagyunk társainkra, hogy ők hogyan csinálják, miért olyanok amilyenek, miként boldogok és szomorúak, és mindezt mikor, milyen körülmények hatására osztják meg velünk... Ilyen 1xrű lenne az egész??? és mégis milyen bonyolult...:-) Hát ez a nagy feladvány, ebben az egyetlen bibi, hogy véges a megoldási időnk, ezért luxus eltékozolnunk egyetlen percet is. Érdekes volt a blogodban, színes és érzékeny világodban barangolni:-) További sok szép életkép-gyűjtést!:-) (ne feledd, a neked most nem tetszők is széppé válhatnak majd 1x...) Salve, Sunny

Nagyon köszi a kommentet, jó volt olvasni.:) Én más után még nem törölgettem (ez még vár rám, de ha jól sejtem nem sokáig), csak más volt kénytelen végig nézni engem. Én emlékszem, és nagyon hálás is vagyok. Nem tudom, én mennyire lennék képes ott lenni valaki mellett ilyen pillanatban és elővenni a sárga szivacsot... Persze, attól függ ki az illető. Mondjuk, talán nem csak barátnak tenném meg. Végülis velem olyan valaki volt, akit nemigen nevezhettem eddig barátnak.
Elfogadni az embereket pedig nehéz. Én úgy próbálkozom ezzel, hogy ha van valami a másikban ami nem tetszik, csak ezen rágom magam és addig teszem ezt, míg elfogadni nem tudom. És a kíváncsiság meg persze meg van.:)