Utolsókat rúgja a nyár. Ahogy az én nyugalmam is, vagy boldogságom, ha úgy tetszik. Bár nem mondtam volna annak. Nem tudom mi történt itt legutóbb. Talán az öcsémen szórakoztam. Akkor tudtam. Lenn voltam Kókán apunál. Szeretem az apám. Igazából egy nagyon szerethető ember, erre jöttem rá. Tegnap sütögettünk kinn. Ja, meg megismertem szombaton a nálam fél évvel idősebb unokatesóm, Timit, meg nagynéném. Akikről 1 éve tudok, itt is itt van. Ez jó. Volt. Jó lenne lelkesedni, mint akkor, csak nem megy. Nem velük van a gond. Nemigen tudok írni arról, milyen volt lenn, nem ez foglalkoztat. Napoztam, de nem lettem barnább. Fehér bőrű vagyok, nincs mit tenni. 

Megtudtam valamit, amit ide le nem írok, mert ezt aztán nem fogom visszahallgatni... Lényeg, hogy mostanra mindenkiben csalódtam.                                                                                                                                                                                        

Nem írok többet erről. Leírtam, de töröltem. Elfelejtem, mert el akarom felejteni. Azt akarom, hogy ne így legyen. Hisz nem biztos... NEM AKAROM!!! Mintha ez számítana. 

Nem, nem leszek ilyen. Újra. Nem hagyom. Nem számít semmi. Jöhet akármi, én NEM. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.