Muszáj írnom. És képtelen vagyok elslattyogni a naplómig, hogy oda írjam, pedig talán nem kéne pont ide leírnom. Tudtam én, hogy az idillnek egyszer vége lesz. Az a furcsa, hogy a történtek ellenére, még mindig minden jó. Csak ez nem. Nagyon nem. Vágjak bele a közepébe? Vagy jobb ha hallgatok... Most persze nagyon nagy dologra lehet készülni, bár nem az. Csak számomra. Mert ez bizonyítja, hogy valamit megint nagyon elbasztam. Inkább egy msn-ezés részletével indítok.

Anyám itt volt, ezért nem reagáltam. A legjobb barátom ténylegesen belémszeretett. És ez borzasztóan összekuszál mindent.  Nem is tudom mit érzek. Ürességet talán. Mert tudom, hogy ez sem lesz olyan, mint volt. Gergőnél minden elbaszódott. Végleg, visszafordíthatatlanul. Kibékültünk, úgy egy hete, azóta kétszer jöttem rá, hogy utálom. Egyszerűen ez már helyrehozhatatlan. És mégis tudom, hogy nem fogunk tudni csak úgy elszakadni egymástól. Lehetetlen.  Egy osztály, ugyanazok a barátok, mindketten fontos tagjai vagyunk az osztálynak. De mégis, mi értelme van ennek a folytonos marakodásnak?? Semmi. És fáraszt is. Meg a személyisége. Meg minden. Máskor hiányzik, élvezem a társaságát. De most nem ez számít. Hanem, hogy nem akarom, hogy tönkremennyen a barátságunk Gáborral is. Ha összejönnék vele, az lenne a vége biztosan. Az a baj, hogy imádom, de nem úgy. Pedig annyival egyszerűbb lenne! Nem vagyok képes felrúgni így a barátságunkat. Persze lehet, hogy ez csak kifogás. Ha szerelmes lennék, akkor más lenne a helyzet, de így? És azért bonyolult, mert több lehetőség van. Összejövök vele, úgy, hogy nem vagyok szerelmes belé, ám akkor biztos, hogy tönkreteszek mindent ami eddig volt. Összejövök vele és igyekszem bele is szeretni, ami talán nem lenne túl nehéz. Nem jövök vele össze, de képtelenek leszünk felszabadultan el lenni és ezért megy tönkre a barátságunk, vagy nem jövök vele össze és ő kiszeret belőlem, minden marad a régiben, esetleg nem, nincs több verzió. Miért kellett elmondja?? Legegyszerűbb lenne kinyírni magam. Egyébként most jön a képbe egy múlt szombati elméletem, amiről nem írtam ide. Az, hogy szerintem nem vagyok képes kapcsolatokat létesíteni. Szerelmire gondolok. Szóval félek az elkötelezettségtől, vagy nem tudom. Gondolom ezt 15 évesen. Valami komoly gond van a fejemben. Túlzottan felnagyítom az egész járás dolgot. Holott az egész csak hülyülés, smár, ilyenek. De akkor is... Beteg vagyok. Jó jó hétvége lesz. Vagy nem. Ilyenkor több időm van járatni az agyam. Bőgni fogok. Már bőgtem most amiatt, hogy valahogy meghúztam a lábam, vagy nem tudom, de begörcsölt az egész lebfejem és talpam, pokolian fájt és olyan volt, mintha az izmom húzta volna össze. Brr. Fel se fogom, hogy elmúlt. Nagyon megijdetem. Tartott vagy 2 percig. De... Jajj, ez borzalmas. Én nem tudtam mi hiányzik. Tegnap katekézisre belejtett az a csaj aki rá volt kattanva arra a srácra aki tetszik... Most amúgy zarándoklatos téma ez. Zarándoklaton is csak nagynénje miatt volt, ide tutira csak a srác miatt jött. 2 értelmes mondatot nem tudott kinyögni mikor a tapasztalatokról kellett beszélni, mesélték nekem. Én bezzeg...:P Szóval jött, röhögött a barátnőjével akit magával hurcult, látszott, hogy az egészet totál unja, de ott volt... Remélem nem lesz türelme még 4 hét katekézist végig csinálni.:P Undorító vagyok. Ilyeneken tudok gondolkozni, miközben egyrészt összetörtem valaki szivét, a sajátoméval együtt, másrészt meg nem tudom, hogy mi is lesz most. Ennél jobban rég nem voltam összezavarodva. Nem tudom mivel vígasztaljam magam. Bár nem is engem kell... Talán, hogy holnap időmérő? Ugyan, értelmetlen felkelni is. Imádom a forma1et, de Kimi már annyira esélytelen... Mind1, természetesen felkelek, múlthéten nagyon jó volt, Kimi helyezésének ellenére is izgi futam volt és megérte felkelni. Meg hát, majd márciusban...:) Milyen optimista vagyok. Majd jövőre. Addig viszont vannak más fontos dolgok az életemben. Jelengel ez a dolog a legfontosabb. Miért nem lehet egyszerűen minden simán jó? Suli, neokatekumenális út, barátok, Mátéval való viszonyom már olyan jó volt. Most úgy néz ki, hogy megyünk Mátéval színi suliba. Szóval minden annyira nagyon jó lenne. Erre itt van ez... Azt hiszem írok Évikének. Emailozgatunk és olyan jó. Úgysem tudom, kihez fordulhatnék. Nagyon segíteni nem tud, de mindegy. Ki kell írnom, mondanom valakinek. Mert az, hogy ide írtam, nem elég. Áhh. Reménytelen vagyok. Ez az egész egy nagy szar.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.