Nem tudom még, megírom e ezt a postot. Gondolom igen. Persze lehet, hogy nem. Bár, ha már itt vagyok... Gondolkoztam, vajon, hogy jobb. Ha személyesen borul a bili, ha kell, vagy leírom ide, és ha jön, hogy kell, személyesen is. Tehát, belevágok. Ha elolvassa, elolvassa, ha nem, nem. Feltételezem, hogy igen. És le akarom írni, hát nem érdekel, olvassa e. Csak, mintha neki írnám és mégsem. Na, hát kezdek, egyre értelmesebb lenni, mindegy.

Kedves Virág.

Ahha, ez jól kezdődik. Sablon... De milyen szép, ehh.:P Mindegy, jobbat még én se tudok. Ki kell, ki lehet jelenteni, hisz fölösleges bárkit is hitegetni, ennek vége. Nem vagyunk már legjobb barátnők. Sőt, ha őszinte akarok lenni, én barátnőknek sem mondanám magunkat. Nem igazán gondoltam volna, hogy ez lesz, ezelőtt hónapokkal. Sok sok hónappal. Egy ideje már kezdett világossá válni számomra, gondolom számodra is, de azért nem foglalkoztam vele. Amikor meg akartam, próbáltam, ellenálló falba ütköztem. Te megfogalmaztad, hogy nem úgy veszed észre, mintha nagyon érdekelne minket ez a dolog. És ebben elég nagyot tévedtél. Illetve annyira nem, mert úgy érzem, részedről ez tényleg így van. Tehát, téged nem érdekel. Valahol érthető. Ott vannak a Zsófiék, akik nyalják a segged, ott a Niki, aki kivételesen hajlandó hanyagolni miattad a Szecsát (ne felejtsd el, nem mindig volt ez így...) meg persze a Czakó, mindenekfelett. Na meg, az én volt társaságom. Arra emlékszel, hogy mennyi közöd volt hozzájuk, mielött a legjobb barátnőm lettél? Hogy mit gondoltak rólad? Hogy hányszor basztam le embereket miattad? Hogy szembeszálltunk a legjobb barátnőinkkel? És hányszor akadtunk ki miattuk? Együtt? Annyi minden van... Amikre gondolj mielőtt beszólsz. Legalább. Vagy bármit teszel. Én erre keresztet vetettem. Nekem betetted a kaput, végleg. Te boldog vagy így, nem mondom, hogy eleget törtem magam, de te meg sem próbáltad. A sült galambot nem elég csak várni... Én meg fölöslegesnek tartom a harcot. A mai beszólásod végleg betett. Az, hogy annyira aprósággal, mint a talán eltört lábujjam nem foglalkozol, nincs azzal semmi gond. Jobban belegondolva, nem emlékszem olyanra amikor foglalkoztál volna kimutatottan lelki vagy fizikai fájdalmammal aminek nem volt köze a Czakóhoz. Lehet, hogy ez téves, érdekelne a véleményed. Esetleg meg kommentelhetnéd a dolgot, ha erre jársz. Vagy személyesen, mindegy nekem. Most, így, azt gondolom hiába voltak a felrugott barátságaink, hisz végül ugyanoda tértünk vissza. Van egy rakás szép emlékem, de nem hiszem, hogy egy darabig szivesen nosztalgiáznék... tudod, meg volt a szokásos első felindulásos nagyon dühös fázisom, és most a fájnál tartok. Lassan ideje verset írni... A szilveszteri dolgok után már érezhető volt a vég... Mai napig nem igazán értem, mi is volt a problémád, min kellett úgy felháborodni, miközben mindenki más - term. Niki kivételével- normálisan állt hozzám. Meg a cigihez és piához. Mert te elítéled ezeket... Ezért kellett elbaszni a szilveszterem. Végülis, érthető. Ha ki tudtunk volna ténylegesen békülni, akkor sem felejtettem volna el ezt soha. Hogy Kármen volt velem. Meg Hanna. A fürdőben. És nekem miattad kellett bőgni. Hogy miért? Mert neked elveid vannak. Mert beléd nevelték. Legyenek is, de én nem vagyok jó kislány típus. És nem kell ilyet levágni... Nekem, mint már mondtam, az nem tetszett, hogy végig ülted a bulit, nem ittál, nem táncoltál, sat. sat. Mintha csak valami traccs partin lettél volna és nem szilveszterezni. Persze, nem is az volt a fő, hogy nem ittál, de nem hiszem el, hogy nem lehet táncolni... Csak egy kicsit is. De legyen, nem szóltam egy rossz szót, élveztem a bulit. Piával és anélkül. Az elején.:P Neked sem kellett volna. Ez nem csak neked volt csalódás. Így látni engem. És bár azt írtam levelezésbe, fogsz még így látni, kétlem. Hisz hogyan keverdnél velem buliba... Bár a buli maga kérdéses. Amivel tényleg nincs gondom, csak másnak se legyen az én más életfelfogásommal. Addig élvezem, míg lehet. Azt érzem, hogy neked elég a Czakó, Niki, Zsófiék. A szórakozás megvan, a szüleiddel meg beszélgethetsz. Szóval az életed továbbra is teljes lesz, nélkülem. Nem tudom, mennyire érint mélyen, mennyire nem, nekem tökéletesen az a benyomásom, hogy szarod le. Bár, végülis, mindegy már. Csak annyit kérek, emlékezz. Arra, hogy nem minden volt így, ahogy volt. Elöttem. Ne vedd természetesnek. És vigyázz. Nem is mindig lesz így. Hisz ismered azokat az embereket, akik körül vesznek. És vedd észre, ha azt teszed, amit másnál elítéltél. Én nem tudom mit teszek, mit nem, majd Zsuzsi segít helyes úton maradni, helyesen gondolkodni. És Gábor. És bár most fáj, majd vége lesz. Van az a számomra már elcsépelt Marquez mondás, hogy ne sírj, mert vége lett, mosolyogj, hogy megtörtént. Mégis azt gondolom, talán jobb lett volna, ha nem történik meg. Minden emlék ellenére. Hisz mi értelme volt? Feldúlt lelkeken kívül mi maradt? Így kezdődött és így ért véget. Akkor 2 tönkre tett legjobb barátság volt, mi voltunk az okozók. És most? Most egy van, és ha úgy vesszük a valamikori legjobb barátnőink legjobb barátságai. Hisz visszatértünk. Akkor ez már három. Már amennyire Niki és Szecsa kapcsolata komolyan vehető... Zsuzsinál meg Kármennél szintén vége amúgy is, de akkor is. Több lett a kár, mint haszon. Én ezt érzem. És nem tudok többet mondani.

  Szóval, remember, baby. Good bye.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.