Gábor írt msn-en, hogy beszéljünk holnap suli után. Mert ez így nem jó, nem tud nélkülem élni, sat sat. Értem a problémát, mert ezt érzem én is, de nem látok megoldást. Nem tudja csak úgy félre tenni azt amit érez. Lehetetlen. Nem tudnék olyan lenni vele, mint eddig. Ráadásul most már azt sem tudom mit szabad és mit nem. Mindenképpen távolságot kell tartanom. De az már úgysem csinálja vissza azt, ami történt. Vagy azt, hogy most szerelmes. Tök mindegy mit teszek. Nem tudom mennyi értelme van beszélni. Így csak még nehezebb. Áhh. Nem tudom mi lenne jó. Azt sem, hogy miről akar még beszélni. Nincs miről, nincs minek. Nem tudjuk csak úgy visszafordítani a dolgokat. És naggyából tudom már, hogy mit rontottam el az elmúlt egy héten. Illetve pének óta (múlt). És sokadik olvasásra megértettem, hogy mit is akart mondani tegnap. Gondolkoznom kellett volna, és míg nem tiszta, hogy mit is érzek, nem megtenni azokat, amiket tettem... Nem írni sms-ben északa, olyat, mint amit írtam. Verném a fejem a falba, hogy miért nem gondolkozom soha. Reménytelen vagyok...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.