hogy öntelt vagyok. Nem gondolom így, én beképzelt meg bunkó vagyok, számomra az öntelt más. Még ha szinoníma is. És ez nekem most fáj. Mátéka mondta, hogy annak tartanak a barátaim. Nevezetesen Gyuri, Barna. Kiderült, hogy Barnának tetszettem, míg rá nem jött, hogy beképzelt vagyok. Ami konkrétan nem érdekel. Sem az, hogy ennek tart, sem az, hogy tetszettem neki. A problémája azzal van, hogy baszogatom. Állítólag, vele még nem beszéltem, nem tudom. De mivel úgy gondolom, hogy nem rendelkezik egyéniséggel, nem adok a véleményére. Gyurival beszéltem, nem tart sem beképzeltnek sem egyébnek, szeret. Amikor ez a dolog volt, ahonnan Máté ezt mondta, az északázás volt, mikor 4en a mászókán ültek. Ugyanis ott volt Hanna is. Aki felhozta, hogy mit nem szeret bennem. És Gyuri akkor helyeselhetett valamire mérgében, mert szidtam a Verát (bnője, nem írok róla de okom van rá) . Mind1, Gyuriban bízom. Bár, én Hannában is bíztam. Most pedig kb 1 világ omlott össze bennem. Máár megint. Most mit mondjak? 1, mi az, hogy az általam szervezett programon, ahova én hívtam, én szerettem volna ha jön, amúgy egyáltalán nem kellett volna ott lennie, szóval ott, szinte a jelenlétemben elkezd szapulni? 2 pedig, hogy ő ne beszéljen önteltségről. Ő. Mert én beképzelt vagyok és vállalom, de ő nem teszi, holott 100x nagyobb az egója mint nekem. Akkor északa is olyanszinten játszotta a királylányt, hogy Zsuzsival csak néztünk. Közben kiderült, hogy valószínűleg úgy jött szóba a odlog, hogy Mátéka közölte, hogy nem szeret. Megjegyeztem. És én hülye azt hittem, hogy jóban vagyunk. Hogy ha mást nem is, de barátias kapcsolatot hoztunk létre. Az öcsém. Hát ezt észben fogom tartani. Valószínűsíthetem, hogy olvassa amit írok. Akkor, csak egy javaslat. Olvasd el a Ludas Matyit és gondolkozz. Jó, hogy bemutattam barátoknak, vittem ide oda, hogy éljen. És mit kaptam? Hát köszönöm. Vicces, hogy ma gondolkoztam rajta, hogy alkotói válságban vagyok. Mind zeneileg, mind irodalmilag. Az elmúlt pár hónapban nem írtam egy árva verset sem. És naplón és blogon kívül semmi mást sem. Valami hiányzott belőlem. Pont azon kezdtem gondolkozni, hogy az a baj, hogy nem ért erős érzelmi hatás. Hát megvan. Tényleg csak köszönni tudom. Az emberek őszinteségét... Pff. El sem hiszem.

Legalább lesz mit mesélni holnap Pattinak. Ugyanis mindent megbeszéltünk, minden ok, my best friend. Legalább ez ok.

Ezt az egészet am meg nem értem. Komolyan... Van amit még én sem érdemlek meg, akárki is vagyok. És mégis. Vége lesz ennek valaha? Mikor tanulnak meg az emberek őszintének lenni? Szembe mondani ha valami nem tetszik és vállalni? És nem jópofizni közben... Hmm?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.