Ritkán írok. Ez volt az első gondolatom mikor hirtelen elhatározásból bepötyögtem a blog.hu-t. Valahogy mostanság nem buzog bennem az írásvágy. Meg az értelmesebb gondolatok sem... Így aztán nem is nagyon zavar, hogy nem írok. Lehet, hogy leépülnek az agysejtjeim.:P Furcsa, mert eddig mindig kisebb összeomlás követte a felismerést, hogy az írás épp nem megy, olyan nem volt, hogy ne lett volna fontos. Most sem ez a helyzet, csak épp megváltozott valami... Nem görcsölök ezen. Ami persze nem feltétlen jó, ha az ember egyszer ebből (is) akar megélni... Más terveim nemigen vannak ugye... Vagyis nem ártana, ha legalább ez foglalkoztatna. Tegnap írtam egy verset, túl sok értelme nem lett, de igaz, nem is volt vele ilyen célom. Csak esett az eső, szar kedvem volt és próbáltam a dolgot kevéssé depresszíven szavakba önteni. Sőt, egy novella alap is eszembe jutott, más kérdés, hogy magamat ismerve sosem írom meg.:P Valamit kezdeni kéne velem.

Volnának persze ötleteim mit is, de ezt most haggyuk.

Vikinek ki kellett volna fejtegetnem angolul, miért is nem vagyok boldog, de valahogy nem volt hozzá kedvem. Annyira unalmas.:P Saját magamnak is. De gyakorlatilag tök mindegy.

Olyan nagy terveim vannak hétvégére, mint a körömlakk vevés. Fehér és átlátszó. Jó öreg francia manikűr... Leegyszerüsödve érzem magam. Nem megyek bele, minek érzem még magam, mert egyesek már kalasnyikovval és hasonlókkal fenyegetnek...:P Mondjuk úgy, tökéletesen elégedtlen vagyok a világon mindennel. Fogjuk fel kamasz hülyeségnek. Sokkal egyszerűbb... Mondok valami vicceset. Nincs ehhez kedvem. Vagyis az egész boldogtalanságmaszlaghoz. Talán volt idő, mikor pont ez tett boldoggá... Nem tudom. Oké, ez erős. De azt hiszem élvezettel dagonyáztam nyomorúságom pocsolyájában... (hahh de költői:P) Volt egy bájos elméletem arról, hogy ez fog engem művészileg építeni. Na azt hiszem itt vonhatok párhuzamot a hülyeségem meg a "most az írás nem olyan fontos" dolog között. Mert már határozottan nem élvezem és bármikor elcserélném a "tehetségem"? (van ilyenem?) a boldogságra. Bár ezt végigggondolva mégsem olyan biztos... Nem tudom, képes lennék e írás nélkül élni. Vagyis írni tudnék, nyílván, de azért annyi önbizalmam kell, hogy legyen, hogy elhiggyem, hogy valamennyire tudok is... És ha ez nem lenne meg, értelme sem lenne az egésznek. Rühellem azokat az embereket akik összeírkálnak mindenfélét és azt hiszik, tudnak valamit. Én jobban csinálom, nem írkálok semmi 'olyat' és nem is hiszem (annyira), hogy tudok... Na jó írok én, csak meg is tudom állapítani, ha szenny hagyta el a tollam, vagy valami amivel ha nem is ebben, de egy következő életben lehet valamit kezdeni.:P Lényeg a lényeg... Azt sem tudom hol kezdtem. Ja igen, boldogságra csere. Szóval egyfelől ott van, hogy enélkül élni... Másfelől, ez valahol pótcselekvés is lett nálam azt hiszem. Egyesek esznek, én írok.:P (Nem, én is eszek, de rajtam nem látszik, haha.) Ezzel azt akarom mondani, hogy nem biztos, hogy boldogan is annyira szükségét érezném az írásnak. Vagyis biztosabb, hogy el lennék foglalva a boldogságommal.:P Na ez szép. Azt hiszem belegabalyodtam és még ütközöm is magammal... Nem feltétlen az elméletek terén, hanem az elgondolás maga.:P Mert lehet, hogy boldogságom lenne, de elveszne az egyetlen, életemet meghatározó dolog, hát nem, nem jó üzlet. Ugyanakkor nem akarok boldogtalanságra kárhozni, csak mert írói ambícióim vannak. Már ha vannak, azt sem tudom valóban ezt akarom, tudom e majd csinálni.:P És mára azt hiszem jobb is, ha beszüntetem az agyam használatát.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.