Nem tudom, hogy ki is vagyok. Mostanában egyre többet járatom az agyam ezen. Megakarom találni a saját stílusom. De nem tudom, mi lenne az. Azt akarom, hogy látszon az öltözködésemen, a külsőmön, hogy ki vagyok. Most kb nézhetnek hülye picsának. És igazából tucat ember vagyok. Beolvadok az emberek közé teljesen. Nem arról van szó, hogy különc akarnék lenni, csak jelenség. Úgyhogy ezen fogok dolgozni. Hogy felszínre törjenek a rejtett értékek... Úgyis meg kell tartani a nagy őszi bevásárlásomat lassan... Majd akkor igyekszem  olyan cuccokat venni amik tényleg illenek hozzám. És egyediek. Nem mintha gyakran találkoznék a ruháimmal, de akkor is. Attól még nem vagyok bennük. Na jó, most nem akarok a témában mélyebbre ásni. Csak le kellett írnom. Egyébként az a baj, hogy nem tudom, hogy sportos vagy nőies, vidám vagy komoly... Meg úgy egyáltalán. Túl köztes ember vagyok. Úgy értem, én ugyanúgy felveszem - és szeretem- a tornacsukát, mint a magassarkút, szoknyát illetve farmert, meg ilyesmik. Ezzel nem is lenne gond, de az milyen, ha egyik nap farmerban, pólóban és tornacipőben, másnap valami nőies felsőben, szoknyában és tipegőben feszítek? Valahogy keverni kellene... Na jó, nem fogok ilyenekről ide írogatni. Bolond vagyok... Igazából addig fölösleges azon filózzak, hogy hogyan tudnám kiültetni magamra a személyiségemet, amíg azt sem tudom ki vagyok. Egy lány... Célom, jövő képem, semmim sincs. Nem tudom, mit keresek a földön. Valami el lett itt baszva. Na jó, abbahagyom. Azt hiszem a havi agybaj beszél belőlem.

Egyébként, hogy még jobb legyen, mostanság utálom az osztályom. Igen, azokat az embereket, akiket eddig úgy szerettem. Egyszerűen... Van kb 5 ember, akivel nincs bajom... Na jó, Gábor, Zsuzsi, Viri, Bence, Tibi, Zsófi, bár utóbbi annyit szellőztet, hogy megfáztam teljesen. Szóval ennyi. Meg mondjuk van a Dóri, akivel keveset kommunikálok,és keveset hallom a hangját, hogy nem utálhatom. De a többiek... Áááá. Mindig ugyanaz van. Szétverik egymás fejét (fiúk), szétvernek minden mást is, meg másokat- ma Andris rám lökte a Gergőt. Mit mondjak, nem túl kellemes, ha az emberen 100 kg-os emberek landolnak... Annyira iszonyúan hülyék... A lányok meg nyávognak... Váááá. Megőrülök! Mások meg nem nyávognak, csak picsulnak. Itt eszembe jutott, hogy a Hanna meg Anna nem idegesítenek. Hancust szeretem, Annával meg mostanság nem nagyon beszélünk. Szóval ott tartottam, hogy picsulnak. De tőlem aztán... Meg a folytonos röhigcsélés... Nem tudom mi bajom van. Csak azt, hogy ültem ma is az osztályban, és nem értettem, hogy is kerülök én oda. Semmi közöm hozzájuk... Legalábbis úgy érzem. És ez elég szar. De én már nem akarok beilleszkedni, játszani az agyam, mint mindenki. Valahogy elegem lett. Azt hiszem az hozta meg ezt, hogy Gábor mondta, hogy Andris hátam mögött qurváz. Nem hiszem, hogy ide írtam volna erről. Szembe nem mondaná... Nyalni tudja a seggem, utána meg ilyeneket mond... Mert állítólag, ahogy ő mondta, az jó, ha ő lequrváz valakit, mert azokat szépnek tartja. Hát kössz. Tartson rondának, de ne qurvázzon. Vagy ne nyaljon... Undorodom a kétszínű emberektől. Gergő is kikészít. Nem hiszem el, hogy ennyit kell nyalogassa a sebeit, és hogy nem képes felfogni amit mondok... De leszarom, ne fogja fel, utáljon továbbra is, de ne szólogasson be! Hiába kérek bocsánatot százszor, ezerszer, hiába mondom, hogy szerettem, még ha nem is voltam szerelmes, semmi. Marad a képzelgéseivel, hogy én kihasználtam, meg hinni a templomban kell, mert, hogy én azt hittem, szerelmes vagyok... Jesszusom, úgy tesz, mintha öltem volna. Legalábbis annyira túl dramatizálja. Én tényleg azt hittem, szeretem. úgy. Kárla mondta utólag, hogy van olyan, hogy a hála olyan erős, hogy azt hiszed, szerelmes vagy. Tényleg, sajnálom, hogy 14 évesen nem tudtam minden érzésemet nevén nevezni, és összekevertem... De ha Gábor nem mondja el neki, hogy szerelmes vagyok belé, akkor nem lett volna ez. nem mintha Gáborra akarnám kenni. De azért vegye már észre magát. Több mint fél éve ezen rágódik és baszogat. De utólag nem tudta volna közölni, hogy böki a csőrét... Nem, hónapokkal később tudtam meg. Utána közvetlenül még jóba is voltunk, aztán egyszercsak semmi, és aztán jött az, ami most is megy. És tényleg, én már leszarom, de ne bassza el mindig a hangulatomat a gyerekes beszólásaival. Mert ehhez nincs joga. Az, hogy összetört a szive (ohh, el tudom képzelni mennyire... Míg nem volt az, hogy én is szeretem, Nikit, Hannát lazán taperolta. Nem túlzottan próbált meg "meghódítani". Nem is foglalkozott soha azzal, hogy zavar e, ha taperolja őket... Ráadásul állítólag már 9 hónapja volt belém szerelmes akkor, de érdekes, a mi szitunk elött úgy 2 hónappal még épp azt hitte, hogy Nikibe szerelmes... ) nem jogosítja fel arra, hogy basztasson. És nagyon elegem van... És oké, megbántottam, de mi a szart csináljak? Meg nem történtté nem tudom tenni. Bocsánatot hiába kértem ráadásul olyan dologért tettem meg, amiért nem kellett volna. Hisz az egész nem szándékos volt.. nem érzem magam hibásnak. Legfejjebb abban, hogy túl közel engedtem magamhoz. Mindegy. nem számít. Csak haggyon békén. Semmi szükségem a hülyeségeire... Na jó, ennyi elég mára. Nincs hangulatom írni... Tanulnom kell még... Töri, angol szavak és matek. Mekkora szar...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.