meg tudnék szabadulni az időről időre előtörő rettegéstől. Nem igazán tudom, hogy ezt fejben hogy lehet csak úgy megoldani, hogy hát igen, 18 évesen volt egy "kicsi" rákom, és végül is nem gyógyszereztek tele csak kétszer kimetszettek egy "kicsit", de ennek a nyoma és emléke minden percben velem van, és ha el is felejtem egy időre, az időszakos nyilallás, heg körüli viszketés, hidegre-melegre-kellemetlen textilre való reakció emlékeztet. Néha nem a legjobbkor.
Különösen akkor borulok ki, amikor huzamosabb ideig tűz rám a Nap, bár idén nyáron már mérsékeltebb volt, csak kétszer akartam kifejezetten emiatt hazajönni a gólyatáborból azt hiszem... Meg olyankor, amikor hámlik a hegem körül a bőröm. És ha belefutok a rák szóba. De akkor is, ha bármely anyajegyem egy kicsit is fáj, vagy kicsit is változik. És jellemzően akkor, amikor közel kerül az ellenőrzés időpontja.
Most februárban kell mennem, előtte pedig röntgen, vérvétel... És majd uh is. A legutóbbi a félig telt hólyagon (amin remekül szórakoztam) kívül az derült ki, hogy inhomogén a májam (meg, hogy hátranyíló a méhszájam, ami majd a szülésnél lesz érdekes, de ezen még ráérek aggódni). Így elkezdtem a májamat is félteni és vagy emiatt a görcsölés miatt, vagy hamarosan felderülő okokból, de egyre gyakrabban érzékelek tompa fájdalmat azon a területen, mint most is. Így el is jutottam egy újabb alkalomhoz amikor retteghetek, nevezetesen amikor bármim látszólagosan ok nélkül fáj.
És egyébként nem hiszem, hogy bármely daganatos megbetegedéssel valaha küzdő egyénnek jót tesz a folyamatos rágódás ezen. Amitől még idegesebb leszek.
Elsősorban attól félek, hogy mi lenne anyukámmal és a nagyimmal, ha mondjuk meghalnék. Igazából nem nagyon akarom elképzelni, mert azt sem tudom velem mi lesz, ha egyszer ők már nem lesznek.
De ennél rettenetesebb azt elképzelni, hogy Bencével mi történne. Ha nem vagyunk együtt mindig aggódom, nehogy baj érje, egyszerűen csak azért, mert mocskos világban élünk. És ha vele bármi történne, nem mondom, hogy belehalnék, mert nem tudom biztosan, hogy 20 évesen bele lehet e halni a fájdalomba, de egy teljesen üres vázzá válnék célok, vágyak és érzelmek nélkül. Valószínűleg gondolatok nélkül.
Azt nem akarom elképzelni, hogy nincs jövőnk. Hogy nem tudunk összeházasodni, hogy nem születnek meg a vágyott gyerekeink, hogy nem egymás kezét fogva sétálunk át az életen.
Ez a féltés mindkettőnk életére kiterjed, csak hozzám közelebb áll a halálfélelem, lévén, hogy ha akkor nem érdekel a viszketés és hámlás most nagy eséllyel nem ülnék itt és írnék a félelmeimről...

Szóval nem tudom, hogy ezt hogyan lehet kiölni a fejemből, nem hiszem, hogy mondjuk egy pszichológusnak kéne kibeszélnem magam, mert épp eleget beszéltem már erről. Vagyis főleg tényként közöltem, hogy ez volt, ez van, élni kell tovább. Mert gyakorlatilag ha bárkivel beszélek erről, az vagy barát, vagy családtag, akik előtt semmi esetre sem kívánok összeomlani, elég volt annyi amennyi a bejelentéssel kijött. Ha pedig olyan kérdez rá, aki nem különösebben szoros kapcsolat, noss az előtt pláne nem fogok sírni, de sajnálni sem magam, elég a teljesen elhatárolódott szemszögből való közlés.
Vagyis lehet, hogy mégis beszélnem kéne még még még. De nem akarom ezt senkire rázúdítani már, mert lassan lassan 2 éve és beszélni tényleg beszéltem. Csak soha nem őszintén és mindent. 
Így maradt a kiírás lehetősége, de ez olyan, mintha be lennék zárva a fejembe. És ugyanott vagyok a végén.

Életem legélesebb emlékei kötődnek azokhoz a hetekhez. A fájdalom először, és másodszor (a két műtété), a mozgással járó fájdalom, a ránehezedő kabát... A mosakodás... A lehetetlen hajmosás. Anya és Évike arca. Amikor megtudtam a szövettant és Bence nálunk aludt.

Ezt most nem tudom folytatni, mert erősen kiülnek az érzelmeim a fejemre, ami meg egy térségben tartózkodik Bencével, és nem akarok beszélni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.