de leszarom. Úgy fogok igenis úgy ide írni, mintha nem olvasná ismerős, elsősorban Gábor. Mert így valószínűleg innen fogja megtudni mit gondolok... Nem fogom részletezni, mert megígértem, hogy milyen vitánk volt pénteken. Én most újra elolvastam azt a beszélgetést, hátha oly nagyot tévedtem... Nem. Egyszerűen az egészben Gábor stílusa... Lehet, hogy ő nem így szeretett meg engem, de én se így őt. Nekem ez így nem kell. Nem tudom hol romlott el ez a barátság. És nem fogom kutatni az okát. Megszoktam, hogy elveszítek embereket, ez sem visel meg jobban. Úgy volt, hogy hétvégén gondolkozni fogunk. Én nem tettem meg. Úgy éreztem nem volt min. Mert olyan szinten sikerült megbántania, fájdalmat okoznia, hogy azalatt a kb 1 óra alatt míg keményen ment a vagdalkozás, majd meghaltam. Nagyon fájt. Aztán ahogy elcsendesültünk, bennem is csitultak az érzelmek. Este- északa írtam 2 verset erről az egészről. És ezzel kiadtam magamból az érzéseket. És ma, ahogy néztem, hogy mennyire idegen számomra, rájöttem sok mindenre. Mostanában annyiszor bántott meg, ráadásul én már akkor lemondtam róla, mikor kiderült, hogy belém szeretett, hogy nem tud annyira mélyen érinteni a dolog, mint normális lenne. Hetekkel ezelött még imádtam. Persze csak, mint barátot, de a legfontosabb emberek között volt az életemben. És ezzel a sokadik bántásával kiölt belőlem valamit. Valami eltört. A barátait megválogathatja az ember. Hát kell ez nekem? Hogy nem elég, hogy a családban folyton viták vannak, még vele is? És minden egyes vita után jön a bocsánat kérés, az, hogy elragadták az indulatok... Hányszor játszuk még ezt??? Megaláz, megbánt, aztán bocs, nem akartam, szeretlek. Ahham. Hát nem. Ha annyira szeret, mérje már föl a szavai súlyát!! Én vagyok az, aki már nem tud érvelni vita közben, hát mit mondjak, ő nagyon tud, főleg bunkózni. Nem tehetem meg, hogy másolgatok, mert nem, de... Áhh. Nem kellenek konfliktusok még a legjobb barátságomba is. Van az itthon épp elég. És aztán jön azzal, hogy majd szorosabb lesz a barátságunk a viták után. Szerintem nem. Számomra ez tette tönkre. Valószínűleg, ha eleve nem egy Etna szerű lakásban élnék, ahol bármikor kifolyhat a láva, vagy robbanhat vagy hasonló, nem érintene ennyire rosszul a kiélezett helyzet. De minek után minden egy nap kiüvöltöm a hangszálaim, még ha msnen is, nincs kedvem veszekedni. Ezen felül meg, meg kellene változnom. Nagy a tét, így ez lenne ésszerű. Én meg azt gondolom, hogy nem. Mert rengeteg barátom van, egyetlen egy nem volt még aki azt mondta volna, változzak meg. Viri, Zsuzsi, másik Gábor, Vigi, Erzsi, Ákos, hogy csak a legszorosabbakat említsem. Ők így szeretnek, így is tudnak szeretni, ahogy vagyok. Ő nem. Neki akkor lennék jó, ha visszaváltoznék olyanná, amilyen voltam. Nem leszek már olyan. Biztos, hogy változtam azóta mióta legjobb barátok vagyunk, hisz ez úgy 2 éve van így. És ebben az évben biztos, hogy formált az, hogy itt van Máté meg apu is. Ettől függetlenül, a többieknek is így kell elfogadni és meg is teszik. Soha, egyetlen egyszer sem vetettem szemére, hogy ez vagy az nem tetszik benne. Én eltudom- tudtam fogadni olyannak amilyen. És ami még nagyon nem tetszik, hogy egyre inkább apura emlékeztet. Ugyanúgy nem képes elfogadni, hogy nekem is van véleménye, és rám akarja kényszeríteni az övét. Legalábbis én így élem meg. És én nem akarok egy embert sem a közelemben aki még olyan, mint apám. Még ha csak egy kicsit is. Elég belőle egy. Ennyit tudok mondani. Azt gondoltam, hogy nekem ez nem fáj. De fáj, de akkor sem tudok mit tenni, mert nincs szükségem plusz egy konfliktus alanyra az életembe, sem még egy olyan emberre, mint az apám, és megváltozni sem fogok. Boldog vagyok a bőrömben, szeretem magam. És mások is. Őt is szeretem. Szerettem azt aki volt. Mert nagyon idegen lett. Ez a dolog kettőnkön múlott, tudom. Mert úgy gondolom, hogy minden kapcsolat 2 emberen múlik, ezt írtam is neki. Rajtam is. Biztos, hogy változtam. Ő nem tud elfogadni, akkor ez van. És sajnálok mindent. Szeretném, ha barátok maradnánk, de nem tudom, hogy valaha képes leszek e még ugyanúgy viszonyulni hozzá, mint régen. Nagy északai lelkizések... Stb. Talán egyszer, ha ő is akarja. Nagyon remélem, hogy nem fog odafajulni a dolog, mint Gergővel, hogy basztatni fog, bár ő nem olyan, így kétlem. És tényleg remélem, hogy barátok maradunk. Ezt még úgy is meg kell beszélnünk. Mármint ezt az egészet. Mert nem elég, hogy ide leírtam, el is fogja olvasni, attól még meg kell beszélni. Nem tudok mást írni. Írhatnék a szombati eukarisztiáról, hogy Az a srác milyen helyes, de most valahogy nem vagyok abban a hangulatban. Egyébként is elég visszatetsző lenne, ha ezek után ilyeneket írkálnék... Vérzik a szivem, de nem érdekel, mert erős vagyok. És túl leszek majd ezen az egészen. De én nem tudok túl lépni a történteken. Nekem ez már így sok volt. Nem tudnék úgy tenni, mint ha minden rendben lenne....
Utolsó kommentek