Szia:-), régen írtam, de azért itt vagyok, csak nem mindig érzem, hogy "okosat" tudok mondani ezekben a helyzetekben... Komolyan, olyan nehéz ez az egész dolog, mert igazából az embernek könnyű (frászt könnyű) tanácsot adni és aztán élni vele meg sokkal nehezebb... Könnyű lenne azt mondani most, hogy ne foglalkozz velük, ezekkel v. azokkal, akik téged tönkre tettek lelkileg, akik nem foglalkoznak veled, hanem mennek a maguk útján és néha bekukucskálnak mások életébe - lásd a "drága" volt barátnődet... hát igen, nem szép dolog, amit csinált, de tudod mit, ha neki ettől jobb az éjszakája, hát rajta! Ettől ő nem lesz több, te viszont nem leszel kevesebb, hidd el... csak tudom, mindezt baromi nehéz megtenni... Hát ez a G. ügy meg ... nem is tudom, mit mondjak... ahhoz túl keveset tudok persze erről, meg nyilván, nem is rám tartozik, de ahogy itt lejött nekem a dolog... most mondjam azt, hogy az a fiú dacból és baromságból csinálja azt, amit csinál? Biztos vagyok benne, hogy nem meggyőződésből. Még nem érte fel ésszel, mit tett, mit veszített... tudod, a fiúk későn érnek:-) Bocs, rossz vicc volt. :-( Szerintem most az a legjobb, ha egyikkel sem foglalkozol, bármilyen nehéz is megtenni, beleveted magad kétezerrel valami nagyon másba, akár olvasmány, akár tanulás, akár lefutsz naponta x km-t:-) nem is rossz:-), vagy rajzolsz, kifested magadból a dolgokat. Én pl. jártam régen olyan "műhelyfoglalkozásra", ahol nagyon érdekes dolgok születtek abból, hogy az emberek "kifestették" magukból az érzéseiket. Aztán pedig megszövegezték vers vagy próza formájában, amit lefestettek. Írtó érdekes és tanulságos volt, és a téma szabadon választható volt, és persze, mint tudjuk, a téma mindig ott hever:- ) MIért nem próbálod meg? Ez egy érdekes szakasza az életednek és a képekkel kiegészítve érdekes emléke lehet majd. Fél év múlva már biztos mást írnál és mást festenél, hát most kell nekilátnod:-) Aztán meg láttam, hogy van itt pár JA. vers is... Ő vele vigyázni kell, tudod, azért ilyen állapotban az ember hajlamos:-) De én is szeretem, ráadásul van egy verse, amit régen nem annyire bírtam és aztán volt egy áttörés, azóta viszont itt lebegnek részei bennem. Idemásolom neked az egészet, és szerintem elég érzékeny és okos vagy ahhoz, hogy kimazsolázd magadnak belőle azt, amire neked most épp "szükséged" van ebből a versből. Nagyon elgondolkodtató sorai vannak és hát... értelmezhetjük őket saját életünkre (is). Egyébként régen egészen más JA versek tetszettek, mint manapság... 1-2 év elég ahhoz, hogy az ember átértékelje és másként értelmezze a verseket is. Éltem -haltam az Ódáért, na persze, ma is szeretem nagyon:-), és ezért aztán más versét nem is akartam, csak toltam lefelé a listámon a többi szép értékes gondolatot. Ma már másként látom és ezért merem neked is ajánlani:-) Persze, tudod, mindent csak "mértékkel":-) Most el kell köszönnöm, de még előtte megnyugtatlak: nem vagy klinikai eset:-) Azok azért komolyabban "forognak a székkel" meg minden mással is. Ez csak egyszerűen ilyen helyzet most, és nehéz túl lenni rajta, az ember megpróbálja a végleteket is, de aztán ugyis visszatér majd a középútra, mert haladni, csak azon lehet. :-) A végleteknél lelóg az ember lába a földgolyóról, és az csak néha jó érzés, utána újra felkapaszkodunk, mert hajt minket a kíváncsiság és tudjuk: nekünk itt még dolgunk van:-))) Ez sose téveszd szem elől! Most meg jöjjön JA, Eszmélet c. verse:-) és vigyázz a gondolataidra, annál nincs semmi értékesebb, de ezt a legnehezebb ellopni is:-) Szerencsére:-) Egy nagyon nagyon szép és vidám napot és azért írom ezt, mert pocsék az idő és minden borongós, ilyenkor ez a "szép nap" egy feladat.-) Tudom, hogy meg tudod csinálni:-) ESZMÉLET 1 Földtől eloldja az eget a hajnal s tiszta, lágy szavára a bogarak, a gyerekek kipörögnek a napvilágra; a levegőben semmi pára, a csilló könnyűség lebeg! Az éjjel rászálltak a fákra, mint kis lepkék, a levelek. 2 Kék, piros, sárga, összekent képeket láttam álmaimban és úgy éreztem, ez a rend - egy szálló porszem el nem hibbant. Most homályként száll tagjaimban álmom s a vas világ a rend. Nappal hold kél bennem s ha kinn van az éj - egy nap süt idebent. 3 Sovány vagyok, csak kenyeret eszem néha, e léha, locska lelkek közt ingyen keresek bizonyosabbat, mint a kocka. Nem dörgölődzik sült lapocka számhoz s szívemhez kisgyerek - ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret. 4 Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát s így mindenik determinált. Csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az a virág, ami van, széthull darabokra. 5 A teherpályaudvaron úgy lapultam a fa tövéhez, mint egy darab csönd; szürke gyom ért számhoz, nyers, különös-édes. Holtan lestem az őrt, mit érez, s a hallgatag vagónokon árnyát, mely ráugrott a fényes, harmatos szénre konokon. 6 Im itt a szenvedés belül, ám ott kívül a magyarázat. Sebed a világ - ég, hevül s te lelkedet érzed, a lázat. Rab vagy, amíg a szíved lázad - úgy szabadulsz, ha kényedül nem raksz magadnak olyan házat, melybe háziúr települ. 7 Én fölnéztem az est alól az egek fogaskerekére - csilló véletlen szálaiból törvényt szőtt a mult szövőszéke és megint fölnéztem az égre álmaim gőzei alól s láttam, a törvény szövedéke mindíg fölfeslik valahol. 8 Fülelt a csend - egyet ütött. Fölkereshetnéd ifjúságod; nyirkos cementfalak között képzelhetsz egy kis szabadságot - gondoltam. S hát amint fölállok, a csillagok, a Göncölök úgy fénylenek fönt, mint a rácsok a hallgatag cella fölött. 9 Hallottam sírni a vasat, hallottam az esőt nevetni. Láttam, hogy a mult meghasadt s csak képzetet lehet feledni; s hogy nem tudok mást, mint szeretni, görnyedve terheim alatt - minek is kell fegyvert veretni belőled, arany öntudat! 10 Az meglett ember, akinek szívében nincs se anyja, apja, ki tudja, hogy az életet halálra ráadásul kapja s mint talált tárgyat visszaadja bármikor - ezért őrzi meg, ki nem istene és nem papja se magának, sem senkinek. 11 Láttam a boldogságot én, lágy volt, szőke és másfél mázsa. Az udvar szigorú gyöpén imbolygott göndör mosolygása. Ledőlt a puha, langy tócsába, hunyorgott, röffent még felém - ma is látom, mily tétovázva babrált pihéi közt a fény. 12 Vasútnál lakom. Erre sok vonat jön-megy és el-elnézem, hogy’ szállnak fényes ablakok a lengedező szösz-sötétben. Igy iramlanak örök éjben kivilágított nappalok s én állok minden fülke-fényben, én könyöklök és hallgatok.