Elrepült Bencével negyedév. Egy olyan időszak aminek során 2 kezemen megszámolható, hányszor volt rosszkedvem. És nem az, hányszor éreztem jól magam. Szép arányfordulás. 

Nem igazán tudom mit írhatnék erről. Nehéz a szerelemről nem nyálasan írni, nekem, aki mindig annyira agresszívan álltam hozzá és az életemet a depresszív irónia hatotta át. 
Amikor elkezdtem ezt a blogot, mindjárt 4 éve, határozottan szerelmesnek éreztem magam. Aztán meg másba. Megint. Sokáig. És ezmegaz az évek során. 
7. éve vagyunk osztálytársak és az évek során gyakorlatilag egyinkőnkben sem merült fel, hogy kéne. Én tudom, hogy jobb, mert tudom milyen voltam. Ennél 100%osabb passzolást nem tudok elképzelni. Nem is kell. 
Túl nagy jónak tartanám, ha nem az elmúlt évek után történne. Így kiegyenlítődés. Bár a pontos megfogalmazás ez: sosem voltam annyira rossz, hogy annyi rossz járjon, de annyira jó sem, hogy őt megérdemeljem. 

Azt mondták, ne vesszek el a szerelemben. Nagyon későn szóltak. Majdnem úgy tűntem el, ahogy minden más érzelemben is. Csak sokkal jobban. 
De szabad, mert ő is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.