Várom.:) Sajnos kicsi rá az esély, hogy kint legyek, de tv-ben feltétlenül nyomon fogom követni, hogy hogyan is aláznak le minket a világ bajnokok. Bár Ákos szerint nem nagyon fognak, mert nincs minek strapálják magukat. Ami mondjuk tény, de azért jó lesz.:) És Vasárnap F1. Van miket várjak.:) És aztán Olaszország. Azt tudom, hogy 4.én este vagyis északa érkezünk vissza és akkor szerdán már tudok suliba menni.:D:D:D Sulit is várom nagyon. Hiányzik az osztály. Annyira jó lesz.:D Újabb 10 hónap hülyülés. Csak most még tanulni is fogok.:P:D Jó lesz. Meg szadizni a kicsiket...:D És nem vagyok gonosz, nem az én hibám, hogy visongva csörtetnek le az alagsorba csengetés után, amikoris mi békésen üldögélünk lent és beszélgetünk. Tanuljanak meg csöndben lenni. Vagy osonni. Vagy valami. Mostanság nem sok mindenről tudok írni. Eléggé nem történik körülöttem semmi. Anyám és apám meglepő módon mostanában normálisan kijönnek egymással. Nincs is most nagy kedvem írni ide. Honfoglalóztam Ákossal... Egyszer, mikor idegennel játszottunk az lealázott minket. Főleg engem...:D Aztán 2 ismijével is játszottunk. 2. lettem mindkétszer. Elsőnél az volt, hogy kidobott a net és így addig Ákos felhozta magát. (Én vezettem). Utána már nem tudtam mit csinálni. Másodszor meg 2 éven múlt a dolog. Én 1970-et írtam, ő 1972-őt és a helyes 1978 volt. Kicsit be is pipultam.:D Na mindegy. Jót játszottunk. Vá most ideges lettem... Virág miatt. Mert szerinte Zac Efram és Vanessa Hudgens csak szex miatt vannak együtt. Merthogy mondtam neki, hogy Zac nyilatkozta, hogy Vanessával akarja leélni az életét. Szerinte meg ez nem lehet. Vagyis nem gondolhatja komolyan. Szerintem meg simán. És ha nem is, most úgy gondolja. Nem bűn az ha vannak terveink a jövőre. De szerinte ne jelentsen ki ilyet... Áhh.

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

nah azt akartam h amerikában megvolt high school musical 2 premierje, nézettségi rekordot döntött vmi nagyon sok millióan látták:D és h vanessa meg zack járnak és elkeresztelték

őket forgatáson zanessának és zac nyilatkozta h vanessával akarja leélni az életét:D:D

Fekete Mamba üzenete:

váó

Fekete Mamba üzenete:

gratulálok neki

Fekete Mamba üzenete:

ezek után, feltételezem, ágyba vitte vanessát

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

:Dés néztem képeket, tök kigyúrta a fels

őtestét és ollyan istenien néz ki:D

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

hawaira mentek és ott töltöttek kettesben nem tom mennyi id

őt:D

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

néztem képeket amiket lesifotósok csináltak

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

btos h ágyba vitte:D

Fekete Mamba üzenete:

hawaiion is biztosan egész nap dugtak

Fekete Mamba üzenete:

igazi szerelem!

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

:Dpancsoltak is

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

mért ne lehetne igazi szerelem?

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

a dugás hozzátartozik a dologhoz

Fekete Mamba üzenete:

és lehet, h csak abból áll

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

dehogyis

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

mindig minden szerelmesre ilyen el

őítéleteid vannak

Fekete Mamba üzenete:

hány éves zac efron?

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

19

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

éés?

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

annyira izé vagy

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

fujj. komolyan nem beszélek veled többet mások szerelmér

ől mert tuti elkezdesz izélni hogy csak a szex tartja össze őket

Fekete Mamba üzenete:

ha egy srác 19 évesen ilyet nyilatkozik, nem gondolhatja komolyan

Fekete Mamba üzenete:

vagy csak egy ideig

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

de az se rossz ha egy ideig úgy gondolja. amúgy a kedvenc könyvemben is 18 évesen jegyzik el egymást. és kitart a szerelmük

Fekete Mamba üzenete:

egy szerelmes regényről beszélünk, ugye?

*

Legfeljebb öt különböző egyéni hangulatjelet küldhet. Töröljön egy vagy több egyéni hangulatjelet az üzenetből.

*

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

éés? minden sZerelmes regényben ugyanaz van. ergó léteznie kell ennek. és én hiszek benne. csak azt nem tudom mit izélsz nekem arról h összejövök a (nem írok nevet)-el és nagy love lesz meg mittom én mikor mi még tutira nem fogunk dugni. szoal mi lesz/lenne az összetartó er

ő?

Fekete Mamba üzenete:

soha nem montam, h a szex az összetartó erő, csak szerintem egy ilyen kapcsolat, ahol egymással szeretnék leélni az életüket nagyrészt a szexen alapul. lehet, h együtt élik le az éléetüket, de ha zac efron ezt mondjak, utána sokkal könnyebb szexelnie vanessával

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

ha azt mondja, csak neki h szeretlek, akkor is uggyanolyan könny

ű. és nem hiszem h a szexen alapulna. mert ha vkik összeházasodnak, mert 1ütt kaarják leélni az életüket akkor vszínűleg nem csak szex a jó. más kérdés h utána vhol elbasszák a kapcsolatot... am meg ha eccer már megdugta és nem szereti a szex nem elég összetartó erő, végtére is ez a srác jelenleg az ügyeletes tinisztár amcsiban. szinte az összes kiscsajt megkaphatná

Fekete Mamba üzenete:

és lehet, h meg is fogja kapni, amint megunta vanessát

Fekete Mamba üzenete:

azt gondolom, h 19 évesen nagyon kevesen tudbnak ilyen igéretet tenni, és be is tartani azt

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

attól még m

űködhet hónapokig, évekig, akármeddig. annyira illúzió romboló tudsz lenni

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

nem így kell hozzáállni...

Fekete Mamba üzenete:

tudod, h milyen vagyok

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

jahh

Fekete Mamba üzenete:

lehet, h szeretik egymást, de akkor mi lenne, ha csak azt jelentenék ki 19 évesen, ami biztos? hogy szeretik egymást

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

azt mondta szeretné. mindenkinek lehetnek elképzelései. én is kijelentem h 24 évesen megszülöm az els

ő gyerekem holott ez nem btos de kijelentem

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

és ez baj?

Fekete Mamba üzenete:

nem baj

Fekete Mamba üzenete:

de ha te összejössz vkivel, azzal szeretnéd leélni az életedet?

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

attól függ mennyire vok szerelme.s és én 14 éves vagyok szivi

Fekete Mamba üzenete:

kurva sok az az öt év

Fekete Mamba üzenete:

képzeld el, h 19 vagy

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

akkor lehet

Fekete Mamba üzenete:

mert én el sem tudom képzelni

Fekete Mamba üzenete:

és zac efron sztem felelőtlenebb, mint én lennék

Fekete Mamba üzenete:

tehát vagy télleg annyira szerelmes, vagy jól állt ezt mondani

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

ahha. csak te azt se tudod elképzelni h lesz férjed

Fekete Mamba üzenete:

el tudom képzelni

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

mást szoktál mondani

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

szóval attól még hogy 19 éves nem kell h csak szexre menjen

Fekete Mamba üzenete:

oké, akkor félig-meddig tudom elképzelni

Fekete Mamba üzenete:

jó, ajkkor imádják egymást, és összeházasodnak

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

1ik végletb

ől a másikba...

Fekete Mamba üzenete:

lesz 3 gyerekük, két lány, egy fiú, sarah, kate, és tom

           

akár az őszi levél, amit ha felkap a szél, az élet ugyanúgy száll- eget és földet bejár     üzenete:

annyira izé vagy. télleg nem beszélek veled többet szerelemr

Össze meg vissza formázta ki, de mind1. Elöbb már egyszer bemásoltam, de akkor át is formáztam és elbaszódott. Szóval nem kísérletezek többet. A lényeg megvan. És én akkor sem tudom elfogadni, hogy csak szex. Lehet, hogy túl naív vagyok, idealista meg álmodozó, de akkor sem. És útálom, ha lerombolják az illúzióimat. Én javíthatatlan romantikus lélek vagyok, és nem szeretem hogyha valaki ennyire nem is tudom. Talán szerelem ellenes. De nem az csak egyszerűen nem képes elfogadni, hogy szexen kívül más összetartó erő is lehet. :@ Dühítő. Mondjuk mindig ez van. Virág egyszerűen minden szerelmes párnál azt gondolja, hogy csak szex. Múltkor is volt valami sztár pár... Nem tudom már, hogy kik. De lényegtelen is. Szóval nem arról van szó, hogy 19 évesen még fiatal egy ilyen kijelentéshez, mert ő 40 éveseknél is képes ezt mondani. Na jó, megyek.

2 komment

Címkék: msn

A bejegyzés trackback címe:

https://kolibrilina.blog.hu/api/trackback/id/tr60145374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szűcs Adrienn · http://Adrika97 2007.09.16. 16:12:58

Sziasztok!!Szerintem erre az oldalra már csak hangulatjelek kellenének!!

Takács Nóra 2008.01.29. 14:13:19

nincs hozzá szólásom
süti beállítások módosítása