De legalább ismerem az eredetét.:)  Sejtelmem sincs róla, hogy miért gondoltam, hogy a nem túl erős immunrendszerem majd pont az igen közvetlen baciátvételt nem érzi meg, de miindegy. Remélem ma este már nem lesz lázam. Tapasztalat: ne csókolózz lázas emberrel. Bár…

kolibrilina 2010.10.19. 16:50

Placebo

   Hangulat. Zenékkel jobban le tudnám írni az eseményeket, mint szavakkal. E téren a képességeim igen korlátozottak lettek. Egyébként meg, nem is kifejezetten publikus.2 napos házibulit tartottam, ennyi elég is. És persze nagyon jó volt. Megy el mellettem minden. Ez…

írom le a bulit. Amúgy, azt hiszem még nem jelentettem be itt, hogy vesztettünk. Loptak, csaltak, hazudtak, úgy kell az iskolának. Adtunk egy tökéletes, színvonalas kampányt, de kevésbé voltunk újszerűek, mint a hazugságok, úgyhogy ők nyertek. Tudok veszíteni, ha…

kolibrilina 2010.01.09. 16:46

Pappapappa

Épp nem tudok mit kezdeni magammal, a Szex és New York részem töltődik, Szívek szállodájáról leálltam mára, mert az hosszabb... Neeem vagyok sorozatfüggő, kicsit sem. Tegnap megkérdeztem Petit, hogy mennyit bírhat el az agyam, de megnyugtatott, hogy sokat. Bár persze az már nem…

érzek rá, hogy itthon töltsem a szilvesztert. Lehet, hogy csak a másnaposság beszél belőlem, de egyáltalán nincs kedvem holnap semmit csinálni. (Bár kénytelen leszek kimozdulni, mert oda kell adnom a nővérem telefonját egy Dániába igyekvőnek...) De mivel a szilveszteri tervek…

kolibrilina 2009.10.15. 22:21

Boom boom

Kezdem, valahol.  Nem lesz olyan nehéz ide írni, mint a naplómba. Oda némileg jobban ki kellett fejtegetnem a dolgokat. Dolgot. Sosem írnék le ide olyanokat.:P Hu de izgii.Jó, szóval tegnap buliztunk egy quuuuurva jót. Ez kellett nekem. Meg Szecsának. Meg azt hiszem Zsuzsinak sem…

Merthogy a hétről nincs mit írni, írtunk 'néhány' dogát... Többre nem is emlékszem.Pénteken suli után Szecsával alkottunk faszságot, haggyuk. Játszótéren is voltunk, méginkább. Hazajöttem, eltököltem az időt aztán öcsém és Gergő kíséretében elmentem. Oktogonnál…

kolibrilina 2009.06.25. 20:02

Summertime

Tegnap buliztunk... Pattival és az immáron pasijává lett sráccal és annak furcsa barátaival. Akik egyébként annak ellenére, hogyha utcán botlok beléjük simán elkezdek anyázni magamban, hogy ezek hogy garázdálkodhatnak szabadon, nagyon szimpik voltak. A dolog, mint minden amikor…

Szólj hozzá!

Címkék: buli

kolibrilina 2009.02.08. 13:57

Höhhh

Pár napja azt ünnepeltük Pattival, hogy több, mint 1 éve legjobb barátnők vagyunk. (Többé kevésbé.) Meglepődik bárki, aki követte az életem, hogy most ez is elszállt? Épp erősen koncentrálok, hogy ne boruljak ki. Hogy minek írok most ide, mikor vélhetően elfogja olvasni? Talán…

Utóbbi okozója mondjuk én vagyok, sajnos sem az emberekre, sem az időjárásra nincs befolyásom. Pedig az embereken továbbra is tudnék mit változtatni és az időjáráson sem ártana... Ezt az időt utálom legjobban, mint annó valamikor említettem volt.Az a helyzet, hogy egész héten 2x…

kolibrilina 2008.11.13. 19:12

sokminden

Először is, a zűrzavar kitisztult. És azt hiszem még időben. Annyira nem is volt komoly. Részemről legalábbis. És rájöttem, hogy én így, mostani állapotomban érzem jól magam,  más nem kell, köszönöm. Most minden jól megy, kb. Konfliktusok vannak, de nem kell félteni. Ezen…

kolibrilina 2008.06.19. 12:16

Nyááár

Ennek örömére benézek ide is. Elfoglalt ember vagyok.:) Igazából nem tudom utoljára miről pötyörésztem, mindegy. Most akkor: évvégim jó lett, nem kaptam ugyan még meg, hála annak, hogy utolsó tanítási nap után még 1 hetet várni kell az évzáróra, érdekelne ki találta ezt…

kolibrilina 2008.04.21. 20:13

Szóóval

Továbbra sem kívánok aktív részese lenni a blogos életnek... Most is csak úgy idetévedtem. Mostanában kizárólag így születnek postok nálam. Bár nem mondhatom, hogy mostanában, tekintve, hogy utoljára megint réég írtam. Azóta Gáborral vége van, amit itt megint csak nem fogok…

Meg az agyam. És émelygek... Arra a következtetésre jutottam, hogy egy mocsárban élek. Amiből nem lehet kimászni. Hiába akarok. Pontosabban, sokszor nem akarok, és szabad akaratomból süllyedek jobban és jobban, de ha azt hinném megállt ez a süllyedési folyamat, én sem akarok már…

Tegnap Atti koncertje volt ami fergetegesre sikerült. Nem tudom leírni, mert ott kellett lenni. Olyan élmény volt amire egész életemben emlékezni fogok, mégpedig nagyon szívesen. Attila egy csoda. A hangja, a kisugárzása, az amit a színpadon művel. Csak köszönni lehet a sorsnak, hogy…

Holnap történelem tz, informatika felmérés, latin meg nyelvtan. Ilyenkor utálom az iskolát. Bár én csesztem el, mert kellemesen elpihentem az elmúlt évben. Most itt az év vége meg a hajtás. Dehát, egyszer ennek is vége lesz. Ballagási hét van, azaz a csengő átváltott a jól…

süti beállítások módosítása