kolibrilina 2013.01.02. 22:58

Szeretném, ha

meg tudnék szabadulni az időről időre előtörő rettegéstől. Nem igazán tudom, hogy ezt fejben hogy lehet csak úgy megoldani, hogy hát igen, 18 évesen volt egy "kicsi" rákom, és végül is nem gyógyszereztek tele csak kétszer kimetszettek egy "kicsit", de ennek a nyoma és emléke…

kolibrilina 2012.05.15. 19:15

Hát szóval

eltelt néhány hónap mióta utoljára írtam, egyébként mint utóbb kiderült, egy lázas mandulagyulladással a testemben. Azóta történt egy s más, legalábbis ha a 8 évig második otthonként funkcionáló iskolának az elhagyása jelentős eseménynek számít. És persze az…

De legalább ismerem az eredetét.:)  Sejtelmem sincs róla, hogy miért gondoltam, hogy a nem túl erős immunrendszerem majd pont az igen közvetlen baciátvételt nem érzi meg, de miindegy. Remélem ma este már nem lesz lázam. Tapasztalat: ne csókolózz lázas emberrel. Bár…

kolibrilina 2010.02.04. 21:39

Muhaha

 Nézzük az egészet a maga valóságában. Minden majdhogynem ugyan olyan, mint 1 éve. Nevetséges. Mennyit küzdöttem azért, hogy megváltozzon, de persze hogy nem. Nem akarok már azon gondolkozni hogy mi kell nekem, mert mindig a nagy semmihez lyukadok ki, vagyis lövésem sincs róla…

kolibrilina 2010.01.12. 21:40

Csak

fáj. Sok minden.  Vajon ez tényleg különösen gyönyörű, így, mert természetesen sokszor másképp hallottam tőle, de nem pont ezt a felvételt. Vagy csak most ez tud mélyre hatolni a bennem lévő üregben? 13 évesen rácsodálkoztam, hogy mennyi az igazság a musicalekben.…

Lemegyek apámhoz, mert sütögetünk este. Igazából már elterveztem miket csinálok a 7vége alatt, de az ő tervei közbeszóltak.:P (Az a vicces, hogy épp vele álmodtam, hogy beállított azzal, hogy meglepetés programunk van, mikor bejött anyám és felköltött, hogy lemegyek e...) Most…

kolibrilina 2009.07.18. 23:33

Itthon

Várom, hogy betöltsön angolul az A walk to rememberm vagyis a Séta a múltba. Mert nekem van ilyen beteges szokásom, hogy amiért rajongok azt minden módon, minden mennyiségben.:P Igazából csak egy aranyos kis dolgot akarok elmesélni. Egy ideje már itthon voltam, mikor anyámnak…

kolibrilina 2009.04.25. 22:10

Vonatjegy

Lejöttünk Kárlával (becses nővérem) Kókára (azt hiszem hiba volt... Megint csak veszekedés... Miért az én családom? Kis, tövises darabkák...)  és azon elmélkedtem útközben, hogy vajon miért tettem el eddig minden vonatjegyet, volánbuszjegyet, és sok más…

kolibrilina 2009.03.16. 20:38

Minden

furcsa. Vagy nem is minden, csak... Úgy érzem magam, mintha újra 12 éves lennék. Ezt nem akarom indokolni, de ezt érzem. Nem vagyok elragadtatva tőle.:PReggel gondolkoztam azon, hogy mennyire kis bolond gyerek voltam. Akár ha csak arra gondolok, hogy fogtam anyám mobilját, és miközben…

Hogy immáron több, mint 1 éve találtunk újra egymásra Pattival.:) Ennek örömére szemelvények msnes beszélgetéseinkből. De ennek folyt. köv-je lesz, mert negyed 11 van. Át kellene futnom matekot... Mindegy. (Bioszom nem lett fényes, mai föcim so-so, angolom az elég jó, matek majd…

kolibrilina 2009.02.01. 00:10

Régi nyár...

Öcsémmel metrón ülve idéztük föl gyerekkorunk szórakoztató pillanatait. Mostanában nem nagyon történik velem semmi, úgyhogy írok ezekről. Vicces gyerekek voltunk hihetetlen fantáziával. (nem akarom azt mondani, hogy nekem volt nagy fantáziám, mert nem csak, de tény, hogy…

Nem tudom miért nem vagyok képes soha semminek címet adni. Biztos ezt is jól ki lehetne analizálni... Ha egyszer meglátogatok egy pszichológust, feltétlen megemlítem ezt a problémám.:PMostanában semmi használhatót nem írtam. Nem vagyok benne biztos, hogy most fogok. Kivételesen nincs…

kolibrilina 2008.05.23. 18:49

Teljesen

kész vagyok. Kiolvastam Jodi Picoulttól az Elrabolt az apám c. könyvet és nagyon a hatása alá kerültem. Nem kéne többet olvassak tőle. Annó kedvenc könyvemnél is, A nővérem húgá-nál is ez volt. Olyan szinten bőgtem a végén... Aztán legalább fél órát csak ültem és…

kolibrilina 2007.08.24. 22:18

Megvaan:D:D

Értem én, hogy egy leterhelt szerver néha beszar, de azért ez már dühítő. A gportalon két naponta nem stimmel valami. Ha oldalt szerkesztek, elszállnak a cuccok, ha megakarok simán nézni nem nyitja meg stb. Most is, megakartam nézni a mi a helyzet oszt. honlapon, de persze nem tudom,…

kolibrilina 2007.08.13. 18:39

:)

Nah szóval megismertem Krisztinát.:) Tök aranyos meg szép meg minden.:) Elfogadom rokonnak.:D Látszik is rajtunk, hogy rokonok vagyunk, így vonásokban. Tök jó.:) Örülök, hogy megismertem.:) Kiderült, hogy a másik unokanővérem, a húga csak 8 hónappal idősebb, mint én.:) Egyszer…

tegnap lementem Kókára Mátéval. A vonaton a bicikli tárolóban ültünk. Én naplót írtam, ő meg köpködött ki a nagyvilágba. A vonat oldaláról inkább nem mondanék semmit. Férféiasan bevallom, hogy egyet én is köptem, de egyből behúztam a fejem. Az ablakon ugyebár. Nem kellett…

Jó volt a tali Zsuzsival, csak elkapott minket az eső. A Margit sziget közepén.:P Épp fetrengtünk a fűben mikor elkezdett villámlani. Nem foglalkoztunk vele túlzottan. Hiba volt. Forogtunk egy kicsit, én sikeresen seggre is estem, amiből hátas lett. Röhögéstől alig bírtam felállni.…

Nem tudnám meghatározni, hogy milyen a hangulatom. Nem mondanám, hogy boldog vagyok, legalábbis nem olyan erőteljesen, amikor bátran mondom, hogy igen, boldog vagyok. Nem vagyok szomorú sem, nincs is miért az legyek. Egyszerűen csak nyugodt vagyok. Legalábbis olyasmi. Hallgatom Sz.P.Sz.-el…

kolibrilina 2007.07.27. 19:19

Emlékek

Amikor kicsi voltam, mondjuk 8 éves, úgy gondoltam, hogy mostmár elég nagy vagyok ahhoz, hogy életem minden apró eseményére is emlékezzek. Mert ugye 1-5 éves koromig semmire sem emlékszem jóformán. És 8 évesen elég nagynak éreztem magam ahhoz, hogy mindent észben tartsak. Nem…

süti beállítások módosítása