Kaptam wiwen levelet, hogy ha van kedvem, menjek el meghallgatásra Damu Roland színi stúdiójába. Hmm, ezen el kell gondolkoznom. Tul. képp, mit veszíthetek? Csak azért para... Szombatig kell jeleznem a döntésem, addig elhatározom magam... Holnap megtanácskozom emberekkel a dolgot. Meg Attilával (dráma tanár:). Aztán meglássuk. De azt hiszem én ehhez túl gyáva vagyok! Jájj. És azt meg elfelejtettem, hogy mit akartam írni.:P

Próbálok rájönni, hogy mit írjak iwiwen bemutatkozónak. Át akarom írni. De azt nem tudom, hogy mire, főleg, mert nagy valószínűséggel, a bemutatkozómnak köszönhető, hogy írtak. De ez így akkor sem jó.

Tudom, hogy senki nem fogja elolvasni, de mindegy. Általában különböző hülyeségeket írok ide, de rájöttem, hogy nem kell. Akit érdekel, hogy ki vagyok, ott az msn. Vagy személyesen. De ebben a versben is benne vagyok.

Reményik Sándor: Kősziklák

A kősziklákat mindig irigyeltem,
Kik állnak büszkén, mozdulatlanul,
Állják a villámot, ha rájok sújt,
S a harmat csöppjét, ha fejökre hull.
Számukra soha sincs "talán", se "hátha",
Mint dogmák állnak, oly konok-keményen,
Mint zord, erős és önhitt férfiak,
És hófúvásos, sivatag-nagy télben
Fejükön csipkés jégből a sisak.
A kősziklákat mindig irigyeltem.

A kemény szót most megtanulom én is,
De szívem bánja, mit kimond a szám,
Ajkamon éles az ige, mint a kard,
De belül egy hang kérdez: "igazán?"
S a lélek ernyedt, tompa, szárnyszegett.

Már megtanulok én is síkraszállni,
S nem hajigálni kő helyett kenyeret,
S lenni kőszirt, mely int és fenyeget,
Kőszikla, mit meg nem ingat semmi.
Kőszikla, min a csákány eltörik.

Ó, de belül fáj keménynek lenni!

Ez lett. Ez így elég. Most. És nincs kedvem írni. Most.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.