Nézzük az egészet a maga valóságában. Minden majdhogynem ugyan olyan, mint 1 éve. Nevetséges. Mennyit küzdöttem azért, hogy megváltozzon, de persze hogy nem. Nem akarok már azon gondolkozni hogy mi kell nekem, mert mindig a nagy semmihez lyukadok ki, vagyis lövésem sincs róla mi is kéne pontosan az öööö... Nem boldogsághoz, csak valami elviselhetőbb állapothoz. Azt sem mondhatom, hogy követ. Bennem van, így aztán bárhova futok, viszem magammal. Értelmetlen bármin változtatni, hacsak nem gyökerestül ölöm meg a személyiségemet és minden valaha idegrendszeremen átfutott információt. Nem. Egyszer majd biztosan eljön az idő amikor nem leszek ilyen izé. Legyen tavasz.
Valahol minden az emberekkel kezdődött... Hogy meg kellett volna ölni minden... Oké, befejezem. De csak jött és ment a negativitás és ez hozzájárult az izémhez... És az emberek pontosan ugyan olyan irritálóak. És továbbra is csak virtuálisan nagy a pofájuk... Továbbá, igazán toleráns lettem a csúnya emberekkel... oké, ezzel talán kicsit szépítem, de mindegy. De egy csúnya ember az én külsőmről NE beszéljen, akkor sem, ha én feleannyira sem tartom magam jónak, mint mások, sőt, de azért valahogy mégis kinézek. És én sem az emberek külsejével támadok. (Még a világ legcsúnyább embereinek sem- akiket személyesen ismerek...- mert az, hogy csúnyák a kisebb gond. De FUJJ emberek is. Az én mércémnek. Mert aki nyávog, hisztizik, azt hiszi hogy a világ az ő esze körül forog, akinek ház méretű egója van, aki annak ellenére, hogy 0 értékű még beszól másnak, akinek nincs higiéniája, ésatöbbiésatöbbi az nekem FUJJ ember. Még ha szép is. Mert olyat is ismerek 0 értékkel. Illetve mások szerint szép. Szerintem ugyanúgy ronda, mert lehet bármilyen hibás az értékrendem és furcsa a szépség megítélésem, leszarom, hogy milyen szép, ha hányok a személyiségétől.) Úgyhogy basszameg, lehet abba belekötni aki vagyok, de abba nem, ami. (Kivéve ha szebb mint én és nem fujj ember.:P) Most azt hiszem megint nem népszerűsítettem magam, de egyszerűen rohadtul elegem van az emberekből. (Teszem hozzá, olyanokból is, akik barátok voltak. Ld. a hisztis történet... És Gyuri, de róla meg nincs is mit írni. Egy idő után nyilván nehéz rendelkezni egy olyan baráttal aki nem csak kihasznál és még az is érdekli mennyire pusztítod le magad... És hónapok után én belefáradtam, főleg abba, hogy egyszer csak már szar sem lebeg a fejem fölött, annyira... Sebaj. Lesz ez még így se.)

1 éve szerelmes voltam és vagy 2 percig jó is volt. Nem, persze nem, de a dolog... Mindegy. A Danis dolognak le kellett zárulnia és örülök, hogy megtörtént. Bencebulin pedig még bocsánatot is kért a Hannabulin mondottakért, valamint elkövettünk egy "beszéljükmegakapcsolatunkatvagymit" szerű beszélgetést és ezzel kerek.
És hurrá, nem vagyok szerelmes.:P Hogy azon kívül hogy nem, mi igen, az mindegy.

Most eszembe jutott valami.:P Mostanában volt egy ilyen "nem kéne beszélni Gáborral már egyszer rendesen így 2 év után?" érzésem és nem értettem hogy jön ez nekem.  Mert 2 éve. Pont.:) Vagyis február 4-ét tekintve egészen pontosan épp meghaltam. És rákövetkező éveknek tűnő 2 hónapra, de bizony bizony, az idő... Ettől függetlenül még biztosan fog hiányozni néha, vicces, de ez van. Talán majd az after partinkon bebaszva eszünkbe jut, de lehet, hogy csak elballagunk és ennyi. De van még 2 év és sok részegedési lehetőség amikor előjön minden sérelem...:P
 

Holnap forrócsoki Pattival. Csak lenne már holnap. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.