Annyira fáj, hogy nem törődsz velem, amennyire én szeretném, annyira fáj, hogy szeretlek, és ezt nem érzem már kölcsönösnek. Tudom, hogy csak akkor látlak újra, ha én elmegyek hozzád, és téged ez cseppet sem zavar, mint ahogy azt sem veszed észre, mennyi fájdalmat okozol közönyöddel nekem. De nem tudok túllépni rajtad, míg meg nem kaplak a tested és lelked teljes egészében, hogy te is azt érezd, amit én, hogy neked is fájjon minden egyes pillanat, amit nem velem töltesz, hogy fájjon minden egyes szívverésed, amikor rám gondolsz, hogy érezd, milyen, amikor szeretünk valakit. Nem vagy kőből, csupán kell valaki, aki megszelídít. Én vállalom ezt a szerepet, és ha sikeres leszek, akkor vagy örökké együtt élünk, vagy eldoblak, mert ezt is megérdemelnéd. De most még az a szerepem, hogy megszerezzelek, úgy, ahogy te tetted velem.

      Margaret Mitchell

Az egyik abszolút kedvenc idézetem. És hát igen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.