Vagy nem. Őszintén szólva naplót írni sem igen volt időm az elmúlt hónapokban, nem tudom ezt mások hogyan csinálják. Annyira sok dolog történt, hogy napokba telne mindent feleleveníteni. Eltelt a nyár, elkezdődött az utolsó év. A valódi tanulásba még nem kezdtem bele, minden a szalagavató körül forog még. Bár valamiért azt hiszem, addig nem is fog igazán tudatosodni, hogy mennyire kevés időnk is van...

A nyarat hasznosan és tartalmasan töltöttem. Megfelelő mennyiségű alkohol, cigaretta (nem sikerült a hosszabb távú leszokás...), finom ételek, árnyékból napsütés, stb. Sg táboroztunk Bencével és Krissel ami roppant meghatározó volt és ahogy ígérték, életreszóló. Kellően eseménydús ahhoz is, hogy bár csak 10 nap volt, ne lehessen röviden összefoglalni. Másrészt nem biztos, hogy csak így érthető miért jó dolog bekötött szemmel térden kúszni egy rakás undorítóan ragacsos és büdös kajában miközben wc kefével dörzsölik a hátad, vagy minden nap 6 órát törizni, katonásat játszva üvöltözésre ügyeskedni, afrikai hőmérsékletben annak megfelelő páratartalommal vegyített tornateremben ülni, hallgatni, táncolni órákat, pontosnak lenni, vagy nézni ahogy a barátod szopatják nyilvánosan az aszfaltbetyárban, magas kigyúrt emberek ellen párnacsatázni... És a többi. De zseniális volt az egész. Ezért pedig köszönet Pattinak, mert a meggyőzőerő ő volt.:)

Lényegesen eseménytelenebb volt a Jásdon töltött néhány nap, viszont faragtunk körtevárost, sütöttünk szalonnátkrumplit és hagymát "máglyán" miközben a meztelencsigák háborúba kezdtek ellenünk a törzshelyük megbolygatásának okán. Ettünk borzasztó löncshúst, pancsoltunk "vízeséssel" is rendelkező forrásban ahová sziklákat mászva jutottunk el, és előtte még szalmabálákon is ugráltunk. Játszottunk ki vagyok játékot, fene tudja mi a neve. És persze ittunk is, hánytunk is, de néztünk egyszemélyes egész estés Dani produkciót is, amikor megszületett a GYAACZR. Mi Bencével korábban visszatértünk a civilizációba, mert láss csodát, meg lett a nővérem is (bár csak említettem, hogy eltűnt). Nem publikus.

Voltam Romániában is, bár majdnem nem. Same old. Hiányzott Évike, most viszont uncsitesókkal meg nagybácsinénivel voltam, vagyis más volt, mint amikor csak az enyém. Bár így is, úgy is az. Menedék régi időkből.

Ellképesztően sok időt töltöttem Veresen, nyilván. Néztünk sok filmet, tartottunk kertipartit (hamburgeer), újítottunk házat (és én választottam Bence napraforgó szobaszínét), fürdettünk kutyákat, ettünk, ettünk és ettünk- a mustáros, limonchelo-s, korianderes, kicsit borsos, olivás sült sertéshús és a limonchello-s, margarinos, előfőzött majd sütött korianderes és ha jól emlékszem rozmaringos krumpli pedig bekerült azon ételek közé amik életünk során a legfinomabbak voltak. És mi készítettük. Ünnepeltünk 9 hónapot puccosan, csónakáztunk és tartottunk sajtburgeres drága sörös estéket (Hoegaarden a nyertes). Csináltunk parasztos rántottát amit a "maláj" teraszon fogyasztottunk el. Rengeteget kávéztunk. Jelentéktelen részletek, de minden pillanat tökéletes és idilli volt. Nem hiszem, hogy emlékszem mindenre. Bencével egész nyáron együtt voltunk, talán órákra elváltunk, mondjuk kétszer. De összességében 24/24. Így most nehéz a külön töltött idő, pláne a külön alvás. Megszoktam, hogy ott szuszog mellettem, és ha mozgok, utánamnyúl, hogy nehogy ne öleljen.

Még apámnál is voltunk, ahol meglepően jól viselkedtek az ősök, kittűnő vidróckit ettünk. Kivéve, hogy apu odaégette a hagymát...
 

Talán az 1 db csak lányok partiról írtam. Vagy már akkor sem nagyon jelentkeztem? Mindegy. Az is plusz a nyárhoz. Szeretem a külföldiekkel töltött északákat, egészen más. Ezért jó hely az Instant. Is. De a szemben lévő titkos bárba? nem megyek többet azt hiszem, furaa. Vörös bársony? :|

És szerettem a spontán esti kocsmázásokat. Amikor végre együtt volt a banda egy kicsit és informálódtunk. Na ezért nem csak osztálybarátok vagyunk.

Így hát végül is, összefoglaltam a nyaram. Szeretnék néha írni, mert ez jóleső és fontos dolog volt régen. Nem tudom mennyit és hogyan változtam az elmúlt évben, bár kissé félszemélyiséggé váltam azt hiszem. Bencével összenőttünk- ez 1 barátságom rovására ment csak, de az Szecsa önkényes döntése volt az ő saját szükségtelenségéről. Szóval szükségem van némi időre, mire megint annyira tisztában leszek önmagammal, mint a régi, annyira nem szép időkben.
Az egész egy nagy vagy. Vagy éled az életed, vagy csak írod. Nem is a blogolás, ez inkább a naplóírásra vonatkozik. Pedig azt is fel kell göngyölítenem.

hogy itt vagyok, holnap magyar vizsga, amihez túlzás nélkül 5 kidolgozott tétellel kerültem eddig közelebb a 20ból. Ez persze hosszú és unalmas éjszakát jelent. Nem tudom, mi vehetett rá annak idején, hogy magyar szakon gondolkozzak... Ha 6 lóval húznának sem tenném be oda a lábam. Persze az, hogy elvetettem a magyar szakot, nem vezetett közelebb a jövőmhöz, de most ez kevésbé aktuális, mint Berzsenyi és az ő ódái a magyarokhoz... Rettenetesen untat és őszintén szólva nem tudom elképzelni, hogy emberek, akiket annyira sem érdekel a magyar, mint engem, de legalábbis az irodalom (amivel a kapcsolatom azért nem romlott), hogyan képes megtanulni ezt a sok szart. Mert nyilvánvaló, hogy megteszik emberek.

Nem emlékszem, hogy szerepelt e, de még mindig zseniális.

 És most back to the studies.

azóta, hogy legutoljára felpillantottam ide.  Van is, meg nincs is miről beszámolnom. Hiszen sok nem, csak nagy(? bár ez nem jó szó) dolgok történtek. Azt hiszem nem kell már megválogatnom, mit írok le, és mit nem. A kódoltabb írások csak azért születtek ilyen módon, mert nem akartam, hogy nyílt titkokká váljanak bizonyos dolgok. Az osztályomban legalábbis. Lévén, hogy néhányan túlzottan is értették volna. Mostanra nem hiszem, hogy 1-2 unatkozó baráton kívül bárki idetévedne az ismerettségi körömből, de még az is kétséges, hogy vannak mások akik visszajárnak, vagy épp csak erre. Persze a statisztikák szerint igen, de azt hiszem a keresőszavak alapján az okok is kideríthetőek, sőőt...
Summa summarum, nincs talán ki elől és mit titkolnom, bár amiket leírni készülök sem ismerős nyilvánosságnak valók, ugyanakkor valamikor valahogy mégis azért hoztam létre ezt a blogot, mert úgy éreztem, közölni valóm van. Ha más nem is, de az életem. 
Most pedig igazán van. Persze 100%os őszinteséggel soha nem fogok tudni ide írni. Pontosabb, mindenre kiterjedő tényközlés nem lehetséges. Mindig van egy titkos szeglet. Ilyenkor lehetne átvonulni másik blog megosztóra, és akkor már lehetőleg külföldire, de igazából nincs is kedven kínosan ügyelni az anonimitásra. Márpedig nem fogok kezdőbetűket írni és kihagyni magam az egészből. Inkább részeket. 

A hosszú és félig értelmetlen bevezető után pedig végre leírhatom. 

Tulajdonképpen ma jöttem rá. Ma tudatosodott. Az élet olyan egyszerű és vidám lehetne. Lehetett volna. Amellett, hogy a tanulás idegbetegebbé tesz az alapnál is. És az ilyen olyan családi gondok mellett is. Végül is, itt van Bence. Ha a szerelem ütne az életben minden mást, akkor elég is lenne. Persze nem akarom kicsinyíteni. Jobban szeretem az életemnél is. De kiderült, hogy az életemet is jobban szeretem annál, mint ahogy én azt gondoltam. 4 hete kiműtötték az anyajegyemet ami már hosszú ideje veszélyesnek tekintetett. 2 hete kiderült, hogy rosszindulatú melanomává fejlődött. Nem akarom többé azt hallani, hogy már megmozdult. Kivéve, ha a gyerekemről van szó. Másnap befeküdtem, vágtak belőlem még egyszer annyit, mint először. és a szövettan alapján ez ennyi is volt, szerencsére nagyon korán el lett távolítva, épphogy megkezdődött a burjánzás. Most már csak kontrollok, fokozott figyelem, bősz naptejhasználat és varratszedés maradt hátra. Azt mondták, ne legyen betegségtudatom. Hát persze, semmiképp. Végig jól viseltem, persze amikor az első műtét előtt levitt a sebész az onkológushoz ahol már pedzették az esetleges eredményt, majd a sebész is megemlítette, a műtét közben,  hogy rossz lehet a szövettan, kicsit meginogtam, sőt, az ezt követő délután során a nyugodtság közelében sem voltam (kivéve mások előtt, aggódtak helyettem elegen végig), szép lassan túlléptem a dolgon. Aztán amikor elmondták a szövettan eredményét, nem tudtam sírás nélkül közölni anyámmal, de azzal aztán el is vágták. A második szövettanra már nem is gondoltam. És csak ma rémültem meg igazán. Amikor már vége. Értelmetlennek tűnik és nem is valóságosnak, de rákos voltam. Mennyi idő lehetett amíg burjánzottak a gonosz kis sejtjeim? Nem tudom, nem kérdeztem. Valószínűleg csak hetek, tudom, mert viszketett körülötte egy ideje már amikor a sebészhez kerültem. Nem is hihető, hogy ilyen is van. Tudtam, mi történhet az anyajegyemmel, de nem vettem komolyan, mert "figyelek rá", "nem akarom, hogy csúnya hegem legyen", blablabla. Előbbi indokom a levétel halogatására volt végül is a szerencsém, mert észleltem, hogy nincs rendben minden. Ha nem megyek el most, nem akarom levezetni, mik következhettek volna. A bőrrák lenézhető, csak épp a melanoma eleve az egyik legveszélyesebb rák. Én meg persze hipochonder vagyok. Jobban is örülnék, ha csak képzeltem volna. Nem tudom elhessegetni magamtól a gondolatot, hogy még úgy 60 évet ki kéne húzni, de ennyi idő alatt hogy kerülhető el egy komolyabb daganat, ha már 18 évesen megkóstolt. Butaság lenne félni, mégis, nem az a reakcióm az egészre, hogy élni, élni, élni, hanem, hogy be kéne zárkóznom egy steril szobába ahol megfelelő tisztított levegő és bio zöldségek várnak rám, napi 2 óra testedzés minimum és összességében a világ minden káros hatása távol van tőlem. Már majdnem simán magam mögött hagytam a dolgot, de valójában sosem voltam ilyen. Fel kell dolgoznom, de egyelőre bosszantóan kétségbeesett vagyok, holott nincs okom rá. Az irracionális felem uralkodik. És még megverni sem tudom. Nem kellett szembenéznem a halállal, de jutott kellő bizonytalanság és félelem ahhoz, hogy most ne tudjon csak úgy tovább zajlani az élet számomra. De persze ez senkit nem érdekel, most le kell tennem azt a 2 érettségit és vizsgáznom is kell. 
Az életből megint megvolt.
Azt tanultam, hogy bármi baja van az embernek, bármilyen ostobaságnak tűnő furcsaságot észlel magán, inkább menjen orvoshoz aki hülyének nézi, minthogy késő legyen. Én mint már korábbiakból kiderülhetett, nem vagyok nagy orvoshoz járó, félek is tőlük meg nem is szeretem őket (ez egy zseniális dolog, ha az ember csak olyan mértékben hipochonder, hogy időről időre elsírja magát, mert viszket a szeme, tehát meg is vakulhat, vagy fáj a csuklója (évekig tartó ínhüvelygyulladás, mert orvoshoz ne fordulunk ilyenekkel), tehát amputálni kell.......), de ez most elég lecke volt önnön temetésem tervezésének szempontjából is, és azért is, mert vannak jó orvosok, néha még kedvesek is, és kórházban aludni egész mókás, ha amúgy az átlagéletkor 80. A lényeg, hogy orvoshoz kell járni.
Így a régóta elodázgatott vérvételemet is kérvényezem kedden, mert az irreálisan alacsony vérnyomásom ami időről időre le is esik és nem mókás ájulásokhoz vezet, valamint a vélt vitaminhiányom már éppen eléggé indokolttá teszi. 

megpróbálok egészséges lenni. Még nem tudom, hogy akarom megvalósítani ezt a 60 évet, de az már elég biztos, hogy a dohányzás ki lesz tiltva belőle. Teljesen minimálisra szorítottam vissza, nem is hiányzik soha, néha megszokásból rágyújtok, vagy van 1-2 olyan alkalom, amihez hozzátartozik, de azt hiszem lassan azokat is kihagyom. Nem félszből, egyszerűen nem kell, és biztosan jobb ha nem, mintha igen. 

A nővérem eltűnése next topic. Már épp elég késő van az olvasáshoz.

Elrepült Bencével negyedév. Egy olyan időszak aminek során 2 kezemen megszámolható, hányszor volt rosszkedvem. És nem az, hányszor éreztem jól magam. Szép arányfordulás. 

Nem igazán tudom mit írhatnék erről. Nehéz a szerelemről nem nyálasan írni, nekem, aki mindig annyira agresszívan álltam hozzá és az életemet a depresszív irónia hatotta át. 
Amikor elkezdtem ezt a blogot, mindjárt 4 éve, határozottan szerelmesnek éreztem magam. Aztán meg másba. Megint. Sokáig. És ezmegaz az évek során. 
7. éve vagyunk osztálytársak és az évek során gyakorlatilag egyinkőnkben sem merült fel, hogy kéne. Én tudom, hogy jobb, mert tudom milyen voltam. Ennél 100%osabb passzolást nem tudok elképzelni. Nem is kell. 
Túl nagy jónak tartanám, ha nem az elmúlt évek után történne. Így kiegyenlítődés. Bár a pontos megfogalmazás ez: sosem voltam annyira rossz, hogy annyi rossz járjon, de annyira jó sem, hogy őt megérdemeljem. 

Azt mondták, ne vesszek el a szerelemben. Nagyon későn szóltak. Majdnem úgy tűntem el, ahogy minden más érzelemben is. Csak sokkal jobban. 
De szabad, mert ő is.

Néha nem írtam a fontos dolgokról. (Mostanság a nem fontosakról sem.) Ilyen volt a Pattival való "szakítás" is nyáron. Nem igazán akarom megfogalmazni a miértjét, egészen pontosan azt hiszem nem is lehet. 
Ami fontos viszont, hogy ez egy olyan barátság, amit a legnagyobb konfliktusok, szívenszúrások meg személyiségváltoztatások sem törölhetnek el. Néhány napja gondoltam bele, hogy 5 éve ismerjük egymást. 13 voltam, hozzávetőleg februárban történt. 
Nem beszéltünk, egyszer, kétszer, néhányszor hónapokig. Most is eltelt majdnem fél év. De aztán tett egy lépést felém, én meg egy másikat, és találkozni is sikerült. A decemberem egyik legboldogabb hazafelé ballagása volt a vele való kávézás után. Néha befigyel egy kis tökéletesség. 

Hiányzott, hogy tudjam, mi van vele. Az is, hogy elmondhassam, velem mi van. 

Most megint egy találkozót próbálunk összehozni és remélem ez a csütörtök már megfelelő lesz. 

De legalább ismerem az eredetét.:)  Sejtelmem sincs róla, hogy miért gondoltam, hogy a nem túl erős immunrendszerem majd pont az igen közvetlen baciátvételt nem érzi meg, de miindegy. Remélem ma este már nem lesz lázam. 
Tapasztalat: ne csókolózz lázas emberrel. Bár kétlem, hogy sokan tartanák maguk ehhez. Beleértve magamat is.

Annyi mindent kellene bepótolnom, hogy elmenne vele a nap hátralévő része. Ezért nem kísérlem meg. De megpróbálom összegezni az elmúlt hónapokat.

Ez egyébként nem túl nagy feladat. Igen sok házibuli volt, jobbak, meg kevésbé jók. Kiemelhető az én 2 napos bulim és Kristófé. Egyrészt, nekem mindkettő nagyon jó volt (bár előbbinél kissé összetört voltam, de lévén, hogy múlt héten ünnepeltük a 2 hónapot, már kissé másképp látom. Utóbbi pedig aznap este volt, amikor összejöttünk.), másrészt tudom, hogy mindenki másnak is. A legutóbbi szilveszterkor volt, megint 2 nap, megint a nagyim lakásában, de most engedéllyel. Nem volt jó. Semmilyen szempontból. Van aki azt állítja, hogy igen, de nem volt az. És miattam nem. Szar kedvvel mentem oda ami csak fokozódott és nem érdekelt, hogy milyen a hangulat és a szabályok betartatása sem kellőképpen. Nem én vagyok az az ember, akivel meg lehet csinálni, hogy "nincs lenn cigizés", aztán mégis. Házigazdaként az én felelősségem a hangulat is, meg az is, hogy ne keletkezzen annyi kár, amennyi. De mindeegy. Voltak jó pillanatok is azért.

Voltak kalandos esték, éjszakák is, jobb és rosszabb értelmekben is, és volt sok kocsma, meg teázás, meg kávé és forrócsoki. És siránkoztam rengeteget, meg "felejtettem", aztán meg már nem, egy ideje csak boldog vagyok, és ebben a kis felhőben igyekszem túlélni a telet. Ami azért be kell vallanom, annak ellenére, hogy hosszabb ideig tartó hóbűvölet nem volt, és rettenetesen hideg tud lenni, elég jó. Így. 

A félévim sokkal jobb lesz, mint vártam, sőőt, gyakorlatilag a biosz bukást leszámítva, ugyanolyan, mint az évvégim. Ami elég jó, tekintve, hogy nem is tanultam semmit. Ahhoz itthon kellett volna lennem. Amiből meg származott nem kevés konfliktus, és tud most is, de 11. második félévben kénytelen az ember tanulni, úgyhogy drága anyukám leállhat. Na meg, 18 is lettem időközben. Amit 1 még tavaly elrendelt meglepetés bulival ünnepeltünk (bár jól csinálták, a végére tényleg elhittem, hogy nem lesz- persze idegbajos is lettem), és buliként is az egyik legjobb volt, szülinapként viszont az abszolút legjobb. És ezért minden kis barátomnak jár majd egy legalább ilyen jó 18. szülinap.:)

És akkor most konkrét élmények. 
Életem legjobb teája az 1000 teában. (Tejes fekete tea, nulla extra ízesítéssel, Masala chai névre hallgat.) Akkor kapta meg Bence a szülinapi ajándékát. Lehet, hogy ijesztő volt a kelenföldi sötétség bebarangolása és eltévedni sem szeretek, de megérte. Ha ott van koskásfülű nyúl, akkor oda kell menni.
Vigivel voltam amikor mézeskalácsos latte macchiatot ittam a Mozaikban- ahol amúgy minden kávé isteni amit eddig ittam, és volt néhány, egyszerűen imádom azt a helyet. De ez a mézeskalácsos dolog különösen megfogott.
A Café 5 is ugyanolyan jó még mindig, főleg ha utána Mekis teával (oké, színvonalcsökkenés pipa) barangol az ember sötét hátsó utcákon ahol ha nem az újpesti elit, akkor tutira a maffia él. És ez egy rettegő Szuzival a legjobb.
A kedvenc kocsmám, bár heti rendszerességgel fordulunk meg ott (kivétel az elmúlt néhány hét- buta karácsony és buta betegségek), nem a Törpe. De szeretem, mert közel van a sulihoz és nem csak pénteken jó beugrani a gőzkifújó korsóra. A legjobb hely az UMSZKIval szemben van. Gyakorlatilag semmiben nem kiemelkedő, kivéve, hogy olcsó, és bár gyanítom, senki nem kívánta hangulatossá tenni, mégis az. Szeretem nézni távozó villamosokat. És a Petis beszélgetések külön jelentősek voltak ott. 
Voltunk Virivel modern performanszokon a Tűzraktérben. Tetszettek, újak voltak, mondtak is valamit, de van az az eset, amikor az ember érzi, hogy átment rajta amit látott, csak megfoghatóbbá tenni nehéz.
Egyszer még moziban is voltam. RED. Bruce Willis 3 arcában sosem lehet csalódni.
Amikor 2 abszintból a 2. 2 kocsi közé távozik, aztán az Instantban folytatva az estét nem sokkal később már 4 különböző nemzetiségű pasival járjátok az utcákat és pálinkáztok itt ott, akkor több dolgot is érzel egyszerre. 4esen vagy 6oson guggolva utazni és angolul halandzsázni mókás, főleg, ha nem is vagytok igazából részegek. Köszönöm Hanna, még mindig. De talán nem kell újrajárnunk az útvonalat egy darabig.:)
A 2 hetes lázas mononukleózisom nem volt kellemes, az azt követő további 2 hét sem, de túléltem, ez a lényeg.:) 

A javát leírtam, bár persze ebben nulla gondolati elem van, viszont most ideje valami mást kezdeni magammal.

Pilinszky János: Örökkön-örökké



Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz,
maradék szemérmem némasága ez,
úgyse hallanád meg, hangot ha adok,
sűrü panaszommal jobb ha hallgatok.

Tűrök és törődöm engedékenyen:
mint Izsák az atyját, én se kérdezem,
mivégre sanyargatsz, teszem szótalan,
szófogadó szolga, ami hátra van.

Keserüségemre úgy sincs felelet:
minek adtál ennem, ha nem eleget?
miért vakitottál annyi nappalon,
ha már ragyogásod nem lehet napom?

Halálom után majd örök öleden,
fölpanaszlom akkor, mit tettél velem,
karjaid közt végre kisírom magam,
csillapíthatatlan sírok hangosan!

Sohase szerettél, nem volt pillanat,
ennem is ha adtál, soha magadat,
örökkön-örökké sírok amiért
annyit dideregtem érted, magamért!

Végeérhetetlen zokogok veled,
ahogy szoritásod egyre hevesebb,
ahogy ölelésem egyre szorosabb,
egyre boldogabb és boldogtalanabb.

 

NEMES NAGY ÁGNES: ISTENRŐL
Hiánybetegségeink legnagyobbika

Lásd be Uram, így nem lehet. Így nem lehet teremteni. Ilyen tojáshéj-
Földet helyezni az űrbe, ilyen tojáshéjéletet a Földre, és abba –
felfoghatatlan büntetésként – tudatot. Ez túl kevés, ez túl sok. Ez mértéktévesztés, Uram.

Mért kívánod, hogy két tenyérrel átfogható gyerekjáték-koponyánkba
egy univerzumot gyömöszöljünk? Vagy úgy teszel velünk, mint a tölgy
makkjával, amelybe egy teljes tölgyfát gyömöszöltél?

Nem bánnék soha úgy a kutyámmal, mint Te velem. Léted nem
tudományos, hanem erkölcsi képtelenség. Ilyen világ teremtőjeként
létedet feltételezni: blaszfémia.

Legalább ne tettél volna annyi csalogatót a csapdába. Ne csináltál
volna felhőt, hálát, aranyfejet az őszi akácnak. Ne ismernénk a vé kony, zöldes, édes-édes ízt: a létét. Irtózatos a Te édes lépvessződ, Uram!

Tudod te, milyen a vércukorszint süllyedése?
Tudod te, milyen a leukoplákia halvány kicsi foltja növőben?
Tudod te, milyen a félelem? A testi kín?
A becstelenség? Tudod-e, hány wattos fényerővel tündöklik
a gyilkos?

Úsztál folyóban? Ettél citromalmát? Fog tál-e körzőt, téglát, cédulát? Van körmöd? Élő fára vésni véle, kriksz-krakszokat hámló platánra, míg

megy odafönt, megy-megy a délután? Van odaföntöd? Van neked
fölötted?

Egy szót se szóltam.

Gyakorlatilag ennek az egy versnek a megismeréséért megérte elmenni magyar faktra.
 

Januárban talán visszatérek. És elmesélem, milyen felnőttnek lenni. Merthogy visszavonhatatlanul az lettem. Hacsak nem változtatják meg ezt a határt is. Sosem akartam felnőni és gyerekes is maradok, csakazértis, de vitathatatlanul életem legszebb, legjobb szülinapja volt, és ezért naaagy köszönet jár a barátaimnak.
És majd azt is elmesélem, milyen az igazából szerelem. 
És miért éri meg leszarni a 11. első félévet. A másodikat azért nem.

Egyébként meg, továbbra is gyűlölöm a karácsonyt. Tavaly volt egy pont, ahonnan akár még az elviselemig is eljuthatott volna, de azt hiszem ennek idén teljesen lőttek. Majd ha egyszer családom lesz, megerőltetem magam. De addig még van úgy egy évtized. 

Mert 1 hónap Bencével.:)

hogy a család mennyire meghatározó. Mennyire szakavatottan basszák szét a boldogságomat. Nincs is ennél jobb.
Amúgy elmehet mindenki a gecibe. A barátaimon és Bencén kívül. Oké, az öcsém is maradhat. Kicsit besokalltam azt hiszem. Nem vagyok túl okos. Vagy mások túl hülyék. Rá kéne gyújtanom a szobámban. Az adna egy pofont anyámnak. Talán akkor kinyitná a száját. 
A kommunikáció kibaszott csúcsa.

Annyira kibaszottul tökéletes a szövege.
Fizika tz holnap, neem tudok semmit. Szinte. Majdnem. Kivéve a 9es feladatot. (Néhányat megmondott ugyanis.) Legalább egy 2est össze kellene kaparni. Ha meg nem, hát nem. Mindjárt szünet van. 11 nap többé kevésbé 1edül itthon, anyámék megint kivándorolnak, szóval be kell táblázni. Alig várom, hogy egyedül lehessek itthon és kiállhassak az erkélyre reggelente kávéval és cigivel. Hétvégére azt hiszem száműzöm magam apámékhoz, de akkor is lesz 1 hetem itthon felnőtteskedni. 
És azért megvannak a terveim...
De most csak meg kéne tanulni.

Nem vagyok másnapos. Ez a szép az életben. Ki kell hányni mindent. 
Már megint nem tudtam végig nézni a Ponyvaregényt, elhívtak.
Amúgy meg, törit tanulok. Mondjuk.

Elmondom majd egyszer, hogy az okos lányok hogyan válnak butákká. Viszonylag egyszerű a képlet... 
Azt is összefoglalom majd, hogyan tudsz életed kisiklatásának biztos útjára lépni. Az meg egyenesen élvezetes. A végeredmény persze biztos kevésbé lesz az.  

Mitírjaaaak? Alig vagyok itthon. Szóval ja, élek. Vagy olyasmi. 

Van egy naaaaagy rakás könyv amit elakarok olvasni, egy másik nagy rakás film amit megakarok nézni, zenét mindig sokat hallgatok, viszont tanulni nem tanulok. Azt is kéne most már, nem kevés cucc van jövő hétre. Ismét. És az átlagom az gyakorlatilag 2es lehet. Összességében. Így hát ideje valamit virítani. 

Holnap kitakarítok, megtanulom a töri felét és megírom a német szöveget amit majd elmondok fejből, ha úgy gondolná legutóbbi megkínzásom nem volt elég, valamint felfrissítem a teljes Himnusz tudásomat, mert valamiért már megint meg kell tanulni... És esetleg a fizikába is bele kellene lesni. Ha már. De azért vasárnapra is maradhat... Nem, igazából jobb lenne holnap letudni mindent, akkor a vasárnap maradhatna a szórakozásé. Ehh, nem tudom sikerül e megemberelni magam.

A lehető legunalmasabb dolgokról írok, úgyhogy jobb is, ha abbahagyom. Fáradt is vagyok kurvára, csak még Zsuzsival msn (nem nagyonénZsuzsim, hanem Peti osztálytársa Zsuzsi akit szintén igen szeretek). De lassan belefejelek itt a gépbe, meg futkosnak a betűk is... Úgyhogy inkább kialszom magam.

 Hangulat. Zenékkel jobban le tudnám írni az eseményeket, mint szavakkal. E téren a képességeim igen korlátozottak lettek. Egyébként meg, nem is kifejezetten publikus.

2 napos házibulit tartottam, ennyi elég is. És persze nagyon jó volt. 

Megy el mellettem minden. Ez pedig nem állapot. Kellett még egy.

Annyira fáj, hogy nem törődsz velem, amennyire én szeretném, annyira fáj, hogy szeretlek, és ezt nem érzem már kölcsönösnek. Tudom, hogy csak akkor látlak újra, ha én elmegyek hozzád, és téged ez cseppet sem zavar, mint ahogy azt sem veszed észre, mennyi fájdalmat okozol közönyöddel nekem. De nem tudok túllépni rajtad, míg meg nem kaplak a tested és lelked teljes egészében, hogy te is azt érezd, amit én, hogy neked is fájjon minden egyes pillanat, amit nem velem töltesz, hogy fájjon minden egyes szívverésed, amikor rám gondolsz, hogy érezd, milyen, amikor szeretünk valakit. Nem vagy kőből, csupán kell valaki, aki megszelídít. Én vállalom ezt a szerepet, és ha sikeres leszek, akkor vagy örökké együtt élünk, vagy eldoblak, mert ezt is megérdemelnéd. De most még az a szerepem, hogy megszerezzelek, úgy, ahogy te tetted velem.

      Margaret Mitchell

Az egyik abszolút kedvenc idézetem. És hát igen.

úgy, hogy függőség.
kezdek túl sokat inni, túl sokat cigizni és túl keveset tanulni illetve enni. Ez már nem is kezdeti stádiumú. Határt kellene szabnom, de most nem megy. Sodródok a magam ásta mederben, és szükségem sincs rá, hogy emberek "züllesszenek". 
Amúgy meg, ki nem szarja le? Úgyis meghalunk.

Tényleg le kéne állnom. A hétvégén mindenképp lemegyek apámhoz. Ott lekapcsolhatok. Nem volt még olyan, hogy Kókát láttam volna a túlélés helyének, most mégis.

tehát. Azt hiszem feladtam egy darabig az új sablont. Se időm, se hangulatom a befejezéséhez, nagyon el kellene borulnom, hogy megint rászánjak több órát. Nem érdekes.

Az elmúlt hetek, oké, az Olaszországos persze nem, de nagyjából tanulásból, ivásból, nem tanulásból és ivásból álltak. A végső képletbe be kellene illesztenem a tanulást végleg, a jógát pedig végre, illetve összességében szükségem van egy végső rendszerre, mert az elmúlt 2 hét teljesen szétesett volt. Teli vagyok indokokkal, de most itt minek. Ma is össze kellene szedni magam végre és tanulni, befejezni az aktuális könyvet (bár legalább a sok olvasás is benne volt a hétben) és egyéb hasznos tevékenységeket végezni. Csak valahogy még mindig nem állok készen, mert nem tudom, belekezdjek e, vagy inkább fejezzem be. Valamit. Nem tudom nem e kellene futóhomokba dugni a fejem... Valahogy az sokkal biztonságosabbnak tűnik. 

Tegnap jó volt megint a Café 5-ban üldögölni rumos mandulás forrócsokit kortyolgatva, illetve kanalazva- az óóriási tejszínhab réteg bajusz rajzára nem vágytam- Zsuzsival. Spontán akció volt, plusz elsőre mozit mondtunk, de figyelembe véve, hogy ott nem lehet cigizni, és egy mozinyi időnk maradt csak, azt inkább leszavaztam. Művészbe mentünk volna amúgy a Nők férfiak nélkül-re ami érdekesnek hangzik továbbra is, úgyhogy majd pótolva lesz. És tettünk késő esti sétát az én kedvenc újpesti részemen is, ami a sötétben még kihaltabb és hátborzongatóbb, mint nappal. De valamiért vonzz a hely, olyan, mintha másik dimenzióba kerülnék. (Közben kiderült, hogy a .-om is megakarja adni magát. Akkor fogok felrobbanni.) 

Kármennél is voltam a héten. De zeneileg használhatatlanok voltunk, pedig még a gitáros srác is odaért egyszercsak. Hát, ilyen is van. 

Tudom, hogy azt ígértem, majd erről, arról beszámolok, meg mindenféle hosszabb lélegzetű irományokon is gondolkozom alkalmasint magamban, de ez az időszak úgy tűnik nem alkalmas ilyesmire. Majd biztos elmúlik. Amíg szét vagyok esve, addig talán nem a havi postjaim számának csökkenése a legsürgetőbb feladat... 

Mindjárt 3. Csak kell valami.

írom le a bulit. 

Amúgy, azt hiszem még nem jelentettem be itt, hogy vesztettünk. Loptak, csaltak, hazudtak, úgy kell az iskolának. Adtunk egy tökéletes, színvonalas kampányt, de kevésbé voltunk újszerűek, mint a hazugságok, úgyhogy ők nyertek. Tudok veszíteni, ha tisztességesek lettek volna elfogadnám. Így nem. Az összes tanár, a saját osztályfőnöküket is beleértve, ránk szavazott volna. Mindegy. Mégsem fogok erről részletesen írni, mert úgy döntöttem, hogy magam mögött hagyom. Saját vereségemként éltem meg, ki is borultam rendesen- minden osztálytársam, ismerősöm és tanárom nagyon kedves volt, úgyhogy bár én nem sírok emberek előtt, pláne ennyi előtt, legalább pozitív energiát kaptam vissza. Ezvan.
Főleg, mert az amennyire lehet, titokban tartjuk a részleteket buli elfelejttette az egészet. Van más ami lefoglalja az agyam. Lehetne az töri, magyar vagy német is, ezen még dolgozom. 

A baj az, hogy ez csak félig az én életem. 

Ennem kéne, nem rég keltem föl és így kihagytam a reggelit. 

Szombaton lesz 1 hete, hogy itthon vagyok, de a diáknapi kampányra készülés elvette minden időm és energiám. Majd hosszan írok mindenről sokat, de most még szét vagyok esve és még mindig van dolgom elég. Hétvégén rendet vágok az életemben. De előtte még azt hiszem holnap szétesek fizikailag és szellemileg is. Ha nyerünk, azért, ha nem, hát akkor méginkább. Az a személyes vereségem lesz.
De nyerni fogunk.

Őket meg rég hallgattam, pedig imádom.

És valószínűleg most utoljára van előtte időm írni. Egy utolsó napfény adag vár Olaszországban, rám is fog férni. De nehéz most itt ücsörögni, suliba járni, tudva, hogy úgyis mindjárt indulunk... Nem szeretek várakozni, türelmetlen ember vagyok és ha tudom, hogy történés lesz, azt akarom, hogy legyen azonnal, vagy soha. Jelen esetben azért inkább kibírom.
Nem hiszek én ebben az őszi depresszió dologban, ez nem időjárás függő. Nyilván nem segít a hangulaton ha ébredés után az első amit látsz egy nagy adag szürkeség, mert harapható a köd, de ez kevés a hosszan tartó életutálathoz. Az én valamim meg nyár óta tart. Vagy akkor jött vissza. A lényeg, hogy ez nem őszi. De kellemesen együtt lehet élni vele, így sokkal érdekesebb vagyok.
Nagyon sűrű a program a maradék napokra, de ha visszajövök is. Az 5. óta várt diáknapi kampány elérkezett és meg kell szervezni a kivitelezését, amihez vagyunk 2en plusz még úgy 3 fő. Bár sejthető volt, hogy nem lesz ez közös munka. A  baj az, hogy ha elmegyek, nem lesz rabszolgahajcsár. Ezt nincs kire itt hagyni, mindenki túl szelíd. 
Mennem kell Tescoba. Diáknap. Akkor majd ha barnábban és boldogabban visszajövök, pótlás, kampány, szülinapozás, minden után írok.

Erre sem egészen van szó...

Már a nyár utolsó napjában vagyok.:O Mind a 24 órát ki kellene használni, de ötletem sincs, hogyan. És az idő sem épp nyári...
Plusz, a jobb kezem 90%-os mértékben használhatatlan. Egész pontosan a csuklóm, de mivel a többi ehhez csatlakozik... A tömör magyarázat rá, hogy nem kellett volna a roppant mozgékony, ficergő unokaöcsémmel sétálgatnom... Bővebben meg, eleve szar volt. De az okot nem tudom, mert ugye én csak a halál jeges fuvallatának kíséretében megyek orvoshoz. Kivéve úgy másfél hete, de csak mert a manduláimat már nagyon féltem. Az a kedves kis gyulladás maradandóan elbaszta az egész rendszert. De csak garatgyulladás volt. Vagy írtam? Mindegy. Most viszont kénytelen leszek ilyen rövid időn belül ismét látogatást tenni a gonosz dokibánál, mert egy ideje a most érzett tömény fájdalom nélkül is az eltávolításától tartok.:P Csupa defekt vagyok.
Most csak 2 filmről akartam igazából említést tenni, az egyik a Step up 3, a másik meg a Szerelmesfilm. Ez utóbbit úgy fél éve egyszer már letöltöttem, de orosz szinkronnal... Nem kell bemutatni azt hiszem. Most sem sikerült hibátlanul a dolog, angol ráégetett feliratom is volt, ami csak azért zavaró, mert időnként az ember óhatatlanul is elkezdi olvasni a feliratot, és néha a film nézésről feliratolvasásra váltott az agyam. Viszont a film maga nagyon tetszett. Az össz élmény. Részeire bontva nem ilyen egyszerű. Voltak számomra vontatott jelenetek, de ez egy 70ben készült film esetében nem számít szépséghibának. Egy gyerekkori barátságból szerelem lesz, vagyis az alaptörténet nem túl bonyolult. A továbbiak sem, gyakorlatilag nincsenek "események". Vannak emlékek és van egy tiszavirág életnyi jelen. Próbáltam visszakeresni a filmben, de nem sikerült megtalálni, úgyhogy nem tudom pontosan idézni, valahogy úgy volt, hogy a szerelem boldogság, de nekik csak a fele van meg. Nem happy end film, de ez az elejétől egyértelmű. Sok az időbeli ugrálás az emlékek miatt, de nincs ami követhetetlenné tenné. Mivel nincs valódi cselekmény, a felénél ritkulnak az emlékek és a jelenhez ér a film, ahonnan pedig azt hiszem két kivétellel végig a lakásban marad a két főszereplő, a párbeszédek a fontosak és a színészi játék. Halász Judit és Bálint András. Lehetne a mélységeit vesézgetni, de késő van a mostani alvásmennyiségeimet figyelembe véve és főleg érezve, plusz lüktet a csuklóm. Mert persze bal kézzel nem lett volna türelmem ennyit sem írni. Majd ha rendbejön... Szerelmesfilm végül 9/10
Step up 3 meg a maga táncos kategóriájában 10/8 és háromnegyed. A szívem érted rapes a 10/10-es. A viszonyítási alap.:) (A sokat éltett Honey meg egy szar.:O Meg voltam döbbenve. Na mindegy.)